Talán még emlékeznek a Nap TV korai műsorára, mely egy kényelmetlen padra ültette a riportalanyokat, ahol kínos kérdéseket tettek föl nekik. A Városháza-gate-ben csak ilyen kérdések vannak! A moderátor Anonymus.

A Városháza eladásáról szóló egyeztetésen Bajnai Gordon is a fővárosban működő jutalékos rendszerről beszélt – derült ki az Anonymus által közzétett újabb hangfelvételből. A volt baloldali miniszterelnök egyértelműen tanácsokkal látta el a befektetőket. Immár nem is kérdés, hogy el akarták adni a Városházát, csak azt nem tudjuk, hogy a maffiamódszereknek köszönhetően kinek mennyi pénz járt volna az üzlet nyélbeütése után.

Jutalékos rendszerről, vagyis egyfajta korrupciós modellről beszélt a Városháza eladása kapcsán Bajnai Gordon azon a felvételen, amely a korábban nyilvánosságra került egyeztetés újabb részleteit tartalmazza. A nyár végi üzleti megbeszélésen a volt baloldali miniszterelnök, Gansperger Gyula, illetve egy ismeretlen, a befektetők képviseletében eljáró férfi vett részt, a téma a Városháza-projekt volt.

A hanganyagon a főváros politikai viszonyairól szólva Bajnai így fogalmazott: „Legalább két probléma van, menedzsment szempontból. Tehát ugye ez egy hatpárti koalíció, ami egy adottság. Itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen” – ismertette kendőzetlen őszinteséggel a helyzetet az exkormányfő. Bajnai hozzátette azt is: „Amint híre megy egy ilyen dolognak, (…) egy ilyen koalícióban meg vannak a cápák”, majd maradva a hasonlatnál azzal folytatta: rengeteg ilyen cápa úszkál a tóban, és egy nagykoalícióban mindenkinek vannak részterületei. „Ez a realitás, ez így működik.” – nyomatékosította Bajnai Gordon.

Bajnay Gordon és Karácsony Gerely kinn, padon

Bajnay Gordon és Karácsony Gerely kinn, padon/Forrás: Origo

A rövid beszélgetésrészletben szóba került Tordai Csaba is. Ő nem más, mint a főpolgármester jogi főtanácsadója, az egykori Bajnai-kormány államtitkára. A felvételen feltehetően a befektetők képviselője, először is közölte, jó, hogy a „Tordai úr akkor ebben segít”, ám megjegyezte: jó volna, ha Tordai Csaba „moderálná a többit”. „Tehát hogy ne az legyen, hogy még 74-en megjelennek az asztalnál, aztán mindegyik mellett még egy Tordai úr. Azt megint csak nem szeretnénk, hogy akkor nekünk hatfelé kelljen – nem tudom én – beszélgetni” – mondta az ismeretlen férfi. Erre Bajnai azt felelte: „Ezt az igényt megértem, nem tudom, hogy a Tordai úr erre képes lesz-e”.

A szóban forgó egyeztetésről korábban már néhány részlet nyilvánosságra került. Azokon Bajnai Gordon egyebek mellett azt ecsetelte, hogy a városvezetésnek is tetsző tervek szerint egy kisebb irodaszárnyba költöztetnék az önkormányzatot, a fennmaradó részen pedig hotelt, lakásokat, vagy irodaépületet hozhatnának létre. A volt kormányfő külföldi befektetők bevonásának szükségességét is megemlítette, mivel a magyar vállalkozóknak nincs „megfelelő képessége”. Elmondta azt is, hogy van szándék a Városháza értékesítésére. Azon a felvételen Bajnai Gansperger Gyuláról is beszélt, régi harcostársának nevezve őt, akivel együtt küzdött a barikádokon, s kapcsolatukat úgy írta le: az több mint barátság.

Gansperger szerepe azért lényeges, mert a baloldali üzletember tevékenyen részt vett a Városháza eladásának előkészítésében, s egyik alkalommal ő maga írta le aprólékosan a fővárosban működő jutalékos rendszert. Gansperger a szisztémáról elmondta, hogy Berki Zsolt „frontol”, az ő testvére, Józsi is benne van a „buliban”. Berki József a néhai Kiss Péter szocialista miniszter mellett dolgozott. A baloldali üzletember kitért arra is, hogy a „jutalékot” Berki Zsoltnak és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnek kell eljuttatni. Tordai Csaba „nem pénzezik”, ő a szerződéseket láttamozza, mielőtt azokat Karácsony Gergely aláírja. Tordai Csabát úgy mutatja be Gansperger, mint Bajnai Gordon emberét.

A beszélgetésben szó esik arról is, hogy kinek mit kell tennie, ha valami zavar lenne a jól kialakított rendszerben. Érdemes szó szerint idézni.

Gansperger: „Ha valamelyik bele akar túrni, a Tüttő [Tüttő Kata főpolgármester-helyettes] vagy bármelyik, az a Kiss Ambrusnak a dolga meg a Tordai dolga…”

Ismeretlen: „Hogy lerendezze.”

Gansperger: „Hogy lerendezzék.”

Ismeretlen: „És ott megálljon az ügy…”

A hangfelvétel elérhető: itt.

November 7-én több szerkesztőséghez eljuttattak egy hangfelvételt a fővárosi ingatlanügyekről. A beszélgetés során az egyik fél megnevezte Berki Zsoltot, és elmondta, hogy Berki közreműködésével miként jutott hozzá a fővárosi önkormányzat egyik ingatlanjához. Ezt követően Anonymus rendszeresen jelentkezett újabb részleteket bemutató videókkal, amelyek nyomán a fővárosi vezetés azóta is hazugságspirálban vergődik.

Ma már nem kérdés, hogy volt szándék a Városháza eladására, és az sem, hogy előrehaladott egyeztetések zajlottak az adás-vétel ügyében.

Forrás, teljes cikk és kép: origo.hu