Az amerikai igazságügyi rendszer baloldali politikai korrektsége vezetett a Waukeshában történt hétvégi tragédiához – olvasható a konzervatív Tichys Einblick portálon a minap megjelent kommentárban.

Darrell E. Brooks vasárnap hajtott terepjárójával a Wisconsin állambeli település karácsonyi felvonulásába, a történtek során öt ember meghalt, negyvennyolcan, köztük számos kisgyerek pedig megsérült. A cikkben felidézik, hogy az elkövető ebben a hónapban egyszer már el akart gázolni egy anyukát a gyermekével.

A vasárnapi gázolás előtt két nappal engedte el a bíróság ezerdolláros óvadék ellenében, John T. Chisholm demokrata ügyész javaslatára. A hatóságok korábban is hasonlóan jártak el Brooks ügyeivel kapcsolatban, óvadék ellenében szabadon engedték, vagy nem is emeltek vádat ellene, amikor többek között családon belüli erőszakot, testi sértést és rongálást követett el. A cikk írója felteszi a kérdést, vajon ezek mind csak az állami működés anomáliái-e.

Sebastian Thormann szerint nem, ugyanis Chisholm elszánt támogatója az Egyesült Államokban csak igazságügyi reformnak nevezett programnak. Ez azt a célt tűzte ki, hogy helyreállítsa az igazságügyi rendszer „faji egyensúlytalanságát”, vagyis azt, hogy több fekete van börtönben, mint fehér. Chisholm korábban azt mondta, hogy az ügyészek munkájának eredményességét az alapján is meg kell ítélni, hogy mennyit tettek a faji egyenlőség eléréséért.

Ez a szemlélet pedig oda vezet, hogy a baloldali elkötelezettségű ügyészek nem járnak el a kisebb szabálysértések ügyében, valamint olyan óvadékösszegeket indítványoznak, hogy a vádlottak minél előbb szabadulhassanak. Így egyre több bűnöző van szabadon az Egyesült Államokban, ennek következménye a vasárnapi ámokfutás is – zárja elemzését Thormann.

Forrás: Magyar Hírlap

Kép: Youtube