Márki-Zay Péter újra nagyotmondási kényszerben szenved, most éppen a BBC Hard Talk című műsorában sikerült semmibe vennie a magyar parlamentáris berendezkedést. Elmondta, biztos benne, hogy az összefogás pártjai mögötte fognak állni, hiszen bár Magyarországon az Országgyűlés választja a miniszterelnököt, „politikai öngyilkosság” lenne nem őt támogatni. Márki-Zay a BBC-nek elmondta, mindenképpen támogatja az azonos neműek házasságát. Ez nincs ellentétben a hitével, ugyanis a polgári házasság egy polgári jogi aktus.

Emellett szeretne csatlakozni az Európai Ügyészséghez, sőt egy európai „FBI-t” is létrehozna.

Az adórendszerre kitérve elmondta: a jövedelemadót továbbra is alacsonyan szeretné tartani, de „igazságosabb” adórendszert kíván megvalósítani, valamint olyan költségvetési szigort, hogy az országban bevezethető legyen az euró.

Ezek természetesen kivétel nélkül olyan intézkedések, amelyeket egy magára valamit is adó keresztény, hazaszerető ember bevezetne.

Forrás: 888.hu