Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát.  A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be pénteken az Agrárminisztérium. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd forint.

Mint a közleményben írták, a felhívás célja a vidéki térségekben működő, mikró-vállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgáltatói tevékenységeinek támogatása, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése.

A felhívás keretein belül többek között lehetőség van a gazdák által már működtetett szálláshelyek továbbfejlesztésére vagy újak létrehozására, a kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatások kialakítására, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd forint.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50-70 százaléka lehet térségi besorolási szempontok alapján. A támogatási kérelmek benyújtására december 8-tól lesz lehetőség. A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg – tájékoztatott a minisztérium.

Forrás: MTI-OS

Kép: turizmus.hu