Nicolae Ciucă Románia miniszterelnökévé választása alkalmából Orbán Viktor levélben fejezte ki gratulációját – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

A magyar kormányfő azt írta román kollégájának: az elmúlt két év minden kihívása ellenére a két ország együttműködése nem veszített lendületéből, s a világjárvány megmutatta, hogy a szomszédok szükség esetén mindig számíthatnak egymásra. Orbán Viktor kifejezte meggyőződését, hogy a gazdasági, energetikai és közlekedési kapcsolatok fejlesztésével még közelebb hozható a két ország, és erősíthető a kétoldalú és az európai kérdésekről folytatott politikai párbeszéd is. A magyar miniszterelnök – mint írta – örömmel értesült arról, hogy az RMDSZ is koalíciós partnerként vesz részt az új román kormányban, melynek munkájához tapasztalatával és professzionalizmusával hozzáadott értéket fog biztosítani.

Bizalmat szavazott csütörtökön a parlament a Ciucă-kormánynak, a szenátus és a képviselőház együttes ülésén jelen levő honatyák közül 318 voksolt igennel, 126 nemmel. A kormány beiktatásához amúgy 234 szavazat is elég lett volna.

Kép: MH/Katona László