A kormány azon dolgozik, hogy az egyes típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik életét megkönnyítse – mondta Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter egy könyvbemutatón Budapesten.

A miniszter Ling-Balogh Erna Amikor beüt a cukor című ifjúsági regényének könyvbemutatóján közölte: ennek érdekében számos döntés született az elmúlt években.

Indokolt esetben a gyermekek otthongondozási díját (gyod) is igénybe vehetik az egyes típusú diabéteszes gyermeket nevelő szülők. Annak összege jövőre a minimálbérrel megegyező 200 ezer forintra emelkedik, ami a korábbiakhoz képest jelentős előrelépés – emelte ki.

Novák Katalin közölte: igyekeznek javítani a köznevelésben a közétkeztetéshez való hozzáférést az érintett gyermekek számára, továbbá azon is dolgoznak, hogy diabéteszes gyermekek érdekében tevékenykedő civil szervezetek pályázatokon keresztül juthassanak támogatásokhoz. Második éve hirdetnek meg ilyen pályázatot 100 millió forint keretösszeggel – jelezte, majd elmondta azt is, hogy a kormány egymilliárd forintot adott az egyes típusú gyermek diabéteszcentrumok felújítására.

Ling-Balogh Erna a Kalliopé kiadó gondozásában frissen megjelent, csaknem 350 oldalas ifjúsági regénye a cukorbeteg fiatalok mindennapjaiba enged betekintést.

Forrás: MTI