Ezúttal is hiányoznak a magyar feliratok a vásár kapujáról, mert úgy látszik, idén sem lehetett kicsikarni ezt a gesztust a városházán. Mulțumim frumos!

Úgy látszik, a pénteken hivatalosan is megnyílt kolozsvári karácsonyi vásár szervezői imádnak ragaszkodni a hagyományokhoz: a román feliratok mellől „természetesen” ezúttal is hiányoznak a magyar feliratok a vásár kapuján.

A városi tanács RMDSZ-es önkormányzati képviselői állítólag ezt többször is kérték a vásárt szervező cégcsoporttól – ezt Rácz Béla-Gergely tanácsos jelezte a Facebookon –, mi több, a bejegyzés szerint a segítségüket is felajánlották ez ügyben, de a hagyományhoz híven a többnyelvű kommunikációról ismét megfeledkeztek.

A tavalyi főtéri rendezvény a járvány miatt elmaradt, de az olvasóink közül biztosan többen emlékeznek arra, hogy a szervezők 2019-ben is semmibe vették a város 50 ezres magyarságát, aztán a többnyelvűségért küzdő Musai–Muszáj akciócsoport nyomására végül csoda történt: menet közben megjelentek a magyar feliratok is a vásárban.

foter.ro

Kiemelt kép: MTI