Jogellenesen nevezte ki Vámos Ágnest a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a baloldali többségű II. kerületi önkormányzat – információink szerint ezt állapította meg a fővárosi kormányhivatal törvényességi vizsgálata. – hozta a Magyar Nemzet.

Már maga a pozícióra kiírt pályázat is szabálytalan volt, csakúgy, mint a pályázatokat véleményező bizottság összetétele. Az önkormányzatnak 30 napon belül hatályon kívül kell helyeznie a kinevezést, amely már a döntés pillanatában kiverte a biztosítékot, hiszen Vámos Ágnes korábban a baloldal képviselőjelöltje volt, és az SZDSZ-hez kötődik, így egyértelműen politikai és nem szakmai kinevezett.

A lap információi szerint Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felügyeleti jogkörében vizsgálta a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségének tárgyában hozott képviselő-testületi határozatokat. A jelöltek személyéről a képviselő-testület 2021. szeptember 14-én, zárt ülésen döntött és november 1-jétől határozatlan időre Vámos Ágnest nevezte ki a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.

Az ügyvezetői tisztség betöltésére kiírt pályázat, valamint az ügyvezetői kinevezés tárgyában hozott döntés törvényességi szempontú vizsgálata több jogszabálysértést is feltárt. A pályázati kiírás szabálytalanságain túl Vámos Ágnes kinevezése azért jogszabályellenes, mert a pályázat benyújtásakor és elbírálásakor nem felelt meg a jogszabályok által előírt, a közművelődési intézmény vezetőjével szemben támasztott speciális szakmai követelményeknek.

Információnk szerint ezért Budapest Főváros Kormányhivatala felszólította a II. kerületi képviselő-testületet, hogy a törvényességi felhívást 30 napon belül tűzze napirendjére, és fenti határozatait helyezze hatályon kívül.

Ismert: a volt SZDSZ-es államtitkár, Horn Gábor szűk köréhez tartozó Vámos Ágnes kinevezése már novemberben komoly hullámokat vetett, hiszen nem a szakma által elismert szakemberként, hanem pártkatonaként került az önkormányzati intézmény élére.

Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista vezetője a 2019-es önkormányzati választás kampányában másként vélekedett és szakmai irányítást ígért. Még idén szeptemberben Gór Csaba, a II. kerületi Fidesz-frakció vezetője a lapnak elmondta, hogy hiába ígérte Őrsi Gergely polgármester, és hiába halljuk a baloldaltól is az előválasztási kampányban, hogy pártkatonák helyett a szakma által elismert szakembereket neveznek ki az intézmények élére – a gyakorlatban ez éppen fordítva történik.

Forrás: magyarnemzet.hu

Kiemelt kép: PestiSrácok