Múlt pénteken volt az idei utolsó tárgyalási nap Ihász Sándor volt fővárosi, illetve fővárosi fellebbviteli főügyész büntetőperében. Az eljárás márciusban folytatódik, amikor a tervek szerint tanúként hallgatják meg majd Gyárfás Tamás feleségét, valamint Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredest, aki a Fenyő-gyilkosság ügyében a kezdetektől Gyárfás Tamás érintettségére utalt.

Az iratismertetésre, a perbeszédekre csak ezután kerülhet sor, így az elsőfokú ítélet kihirdetése legkorábban az országgyűlési választás időszakára várható. Ám még ez is csúszhat, ha újabb bizonyítási indítvány lesz akár a vádlott vagy a védelem, akár a vád képviselője, illetve a bíróság részéről.

Az idei utolsó tárgyalási nap pikantériáját a meghallgatott tanú, Gyárfás Tamás személye jelentette. Gyárfás és a vádlott Ihász – saját bevallásuk szerint is – barátok, a hírek szerint családilag összejártak egészen addig, amíg Ihászt meg nem vádolták.

A vád lényege szerint Ihász Sándor – a Fenyő-gyilkosság egyik felbujtójaként megvádolt – Gyárfás ­Tamás családi barátjaként 2017-ben átvette Gyárfástól a Fenyő-üggyel kapcsolatos hangfelvétel leiratát, azt azonban nem továbbította a hatóságoknak, pedig tudnia kellett, hogy az bizonyíték lehet az éppen újraindult nyomozásban. Az ügy háttere, hogy egy szlovákiai férfi évekkel azelőtt rögzített hanganyagok leiratainak a segítségével megpróbálta megzsarolni Gyárfást. Az iratok Portik Tamás egykori olajbűnöző és Gyárfás beszélgetéseinek a kivonatos verzióját tartalmazták.

A sportvezető nem tett azonnal feljelentést, hanem elment barátjához, Ihász Sándorhoz, illetve Horváth Andráshoz, a 90-es évek leszámolásos ügyeinek felderítését irányító miniszteri biztoshoz. Ihász átvette tőle az anyagokat, de nem továbbította a szóban forgó dokumentumokat: Horváth ezeket meg sem kapta.

A teljes cikket a Magyar Nemzetben, itt olvashatja el

Kép: Pesti Srácok/Horváth Péter Gyula