Sikertelenül igyekezett provokálni a miniszterelnököt Jakab Péter és Tordai Bence is az azonnali kérdések órájában, ahol a kormányfő bejelentéseket is tett: a nyugdíj öt százalékkal emelkedik jövőre, a pedagógusbérek tíz százalékkal, utána pedig megismételni tervezik a lépcsőzetes, ötvenszázalékos béremelést az ágazatban.

Jakab Péter, az utóbbi időben ugyancsak megtépázott hírnevű Jobbik-elnök csupán az azonnali kérdések órájára ugrott be a parlamentbe, de mintha csak cáfolni akarta volna a híreket arról, hogy kínos botrányai szolidabb magatartásra késztetik, a szokásos agresszivitással támadta a miniszterelnököt.

Először is gúnyosan gratulált hozzá, hogy a Fidesz tisztújító kongresszusán „ismét megválasztották a maffia fejévé„, és megjegyezte, a kongresszuson „sok sületlenséget” mondott Orbán Viktor. Majd a kormány gazdaságpolitikáját bírálta keresetlen szavakkal.

„Megkímélt attól, hogy intellektuális versenybe hívjon meg engem, köszönöm„ – kezdte válaszát a kormányfő.

Felhívta a baloldalba betagozódott Jobbik elnökének figyelmét, hogy „akikkel együtt ül, azok vették el a 13. havi nyugdíjat, egyhavi fizetést, tíz százalék fölötti munkanélküliséget csináltak válság idején, megvágták a családtámogatási rendszert, és devizahitel-csapdába csalták a családokat. Mi voltunk azok, akik kimentettük őket. Az önök szövetségeseinek időszakában 73 ezer forint volt a minimálbér, most kétszázezer” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Jakab ezután „elmebajosnak„ nevezte őt, és azt kérdezte, „mikor vette el a hatalom a józan eszét”. Tiszteletlensége miatt figyelmeztetésben részesült, Orbán pedig leszögezte: „A baloldali blokk meg akarja szüntetni a rezsicsökkentést, meg akarja emelni a gáz és az áram árát. Az önök programja az áremelkedések programja, de „sajnos„ ön ide nem ülhet át” – fogalmazott a kormányfő.

A szocialista Harangozó Tamás azt állította, hazánkban a legmagasabb a járvány miatti halálozás (bár napirend előtt ezt Rétvári Bence már többszörösen cáfolta – a szerk.), illetve nehezményezte, hogy lejárt PCR-teszteket kellett megsemmisíteni.

Orbán Viktor leszögezte, a teszt nem segít, csak az oltás. Egyébként pedig „lehetetlen olyan készletgazdálkodást csinálni, hogy semmit ne kelljen megsemmisíteni, de a lényeg, hogy mindenből legyen elegendő.

És hazánkban mindenből jut mindenkinek: kórházi ágyból, lélegeztetőgépből, oltásból és tesztből is. A halálozási adatokkal kapcsolatban úgy reagált: „Szerintem ön tudja, hogy valótlanságot állít, hiszen már többször felvetették, és világos, hogy ha azonos módszerrel nézzük a statisztikákat, akkor Magyarországnak semmilyen szégyenkezni valója nincs.” A kezelés hiányosságai miatt halhatnának meg többen, mint másutt, de ez azt jelentené, hogy itt rosszabbul dolgoznak az orvosok, ápolók, ez azonban nem igaz, kiválóan végzik a munkájukat, „az ön gyanúsítgatásával ellentétben„ – fejtette ki a kormányfő.

Harangozó párttársa, Szakács László arról beszélt, hogy „egekben az infláció, iszonyatos a drágaság, önök két vállra fektették a forintot”, és „pislákoló fény sincs az alagút végén„.

A miniszterelnök rámutatott: egész Európában magas az infláció, sőt az Egyesült Államokban is. „De akkor miért akarják önök eltörölni a rezsicsökkentést?” – vetette fel.

Közölte: akkor az emberek sok tízezer forinttal fizetnének többet havonta. A baloldal viszont azt javasolja, „üljünk kisebb autóba, mosakodjunk kevesebbet, fűtsünk kevesebbet„. „Mi nem nézzük tétlenül ami történik, rezsicsökkentés van, az üzemanyag árát maximáltuk, a béreket emeljük, és visszaállítjuk, amit önök leromboltak, a 13. havi nyugdíjat”.

A Magyar Hírlap teljes cikkét itt olvashatja el.

Kép: MH/Purger Tamás