Mind a hét régióban felkeresett a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket és találkozott érintett családokkal Herczegh Anita, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke, a köztársasági elnök felesége. Országjáró körútja csütörtökön, Budapesten zárult.

„Az alapítvány működéséhez elengedhetetlen az együttműködés az önkormányzatokkal, a szociális területen dolgozó munkatársakkal, a karitatív szervezetekkel, illetve a kormányhivatalokkal. A körút során felvázoltuk elképzeléseinket, megosztottuk a tapasztalatokat, hogy az érintett családok segítése hatékony, célravezető legyen” – mondta Herczegh Anita a Magyar Vöröskereszt székházában tartott sajtótájékoztatón.

Kiemelte, egészen más úgy a családok életéről dönteni, megállapítani a támogatás összegét, ha egy adatlap helyett személyes benyomások, beszélgetések alapján tudnak segíteni. Hozzátette: családlátogatási körútját folytatja ezután is.

„A Regőczi Alapítvány tevékenysége csak akkor lehet sikeres, ha a partneri együttműködési kapcsolat megmarad. Mindannyiunk közös érdeke az érintett családok hatékony segítése. Az elhunyt szülőt pótolni nem tudjuk, de a támogató figyelem talán segít nekik életük folytatásában” – jegyezte meg Herczegh Anita.

A sajtótájékoztatón elhangzottakról a Magyar Hírlapban olvashatnak részletesen.