Módosítani kellett a költségvetést, mert a jegybank inflációs előrejelzése alapján a korábban vártnál magasabb lesz az infláció, ezért döntött a kormány úgy, hogy januártól három helyett öt százalékkal nőnek a nyugdíjak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő hozzátette, hogy ezzel a döntéssel a tizenharmadik havi nyugdíj mértéke is öt százalékkal magasabb lesz.

A miniszterelnök kifejtette, hogy a jövő évi ágazati béremelésekre a gazdasági növekedés ad lehetőséget.

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy december 15-ével indul az 5-11 éves gyerekek oltása. A miniszterelnök szerint a tudósok mára jutottak el odáig, hogy kimondják, öt és tizennégy éves kor között szabad vakcinát beadni, ezért született meg a kormányzati döntés arról, hogy a gyerekek is megkaphatják az oltást. Szerdától lehet regisztrálni, az oltópontokat kijelölték, de a házi gyermekorvosoknál is be lehet majd adatni a vakcinát – tette hozzá a kormányfő.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az új fertőzöttek száma 7000 alá csökkent, és a kórházban kezelt emberek száma is csökken, emellett a lélegeztetőgépen lévők száma is kevesebb. A helyzet inkább javul, a hullám csúcsán túl vagyunk, csak az oltás segít, és tovább nőtt a harmadik oltás felvevők száma – fogalmazott a kormányfő.

Ha be leszünk oltva, nagy karácsonyunk lesz, ha nem leszünk beoltva, kis karácsonyunk lesz – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor a varsói csúcsról azt mondta, hogy nehéz hétvége volt, hosszú hónapok óta szervezkednek azok az európai pártok, akik nem akarják a bevándorlást, de fontosnak tartják a családokat. Brüsszelben pontosan ennek az ellenkezőjét csinálják – tette hozzá. Szeretnénk megváltoztatni a brüsszeli politikát, hosszabb távon, kell egy nagy és stabil bevándorlás-ellenes, családokat támogató párt. – hangsúlyozta a kormányfő.

Forrás: Hirado.hu