Amióta Bajnai Gordon harcostársa, Gansperger Gyula a Városháza-botrányról nyilvánosságra hozott Anonymus-videóban azt mondta, hogy „most vannak ugye ezek a külföldön kiképzett figurák, mint a Szabó Tímea, Kabul rózsája, ugye ő a CIA-nek dolgozott kint Kabulban”, azóta a Párbeszéd társelnöke minden egyes nap a kormányt támadja.

A képviselő a pénzügyminisz­terhez például írásbeli kérdést intézett, azzal a meglepő feltételezéssel, hogy az Óbudai Egyetem szálloda- vagy lakásépítési fejlesztéseket indítana-e a Római parton.

Varga Mihály válaszában rámutatott: a baloldali kormányzat alatt kötött előnytelen PPP-szerződések következményeként az egyetem évente ötszázmillió forintot kényszerült fizetni egy magáncégnek az egyik oktatási épület és a diákotthon használatáért. Az intézménynek eddig sportolásra alkalmas területei sem voltak, azokat szintén bérelni kényszerült.

Az egyetemi modellváltással azonban lehetőség nyílt arra, hogy az állam olyan ingatlanokat adjon át az intézménynek, amelyek kiválóan hasznosít­hatók oktatási és sportcélokra is. „Javaslom képviselő asszonynak, hogy a kétes szálloda- vagy lakás­építési ügyleteket ne az Óbudai Egyetem fejlesztéseinél, hanem a Városháza-botrány, a Mocsárosdűlő-botrány vagy a III. kerületi polgármester által piaci ár alatt eladott, majd lebontott 223 éves Bivalyos-csárda körül keresse” – vágott vissza a tárcavezető, aki Óbuda országgyűlési képviselője is.

A teljes cikk itt olvasható.