Az egyik producer elárulta: James Bond a jövőben akár nem bináris is lehet.

A következő James Bond-film főszereplő-válogatása 2022-ben kezdődik el.

Barbara Broccoli producer megerősítette, hogy a következő 007-es ügynök nem lesz nő, de a karakter azonosítható nem binárisként is.

(A nem bináris definíció a „haladók” szerint azt jelenti, hogy valaki nem azonosítja magát sem férfiként, sem nőként, és általában az „ők” személyes névmást használja.)

„Nem hiszem, hogy olyan filmeket kellene készítenünk, ahol a nők férfiakat játszanak”

– mondta Broccoli.

„Szerintem több filmet kellene készítenünk nőkről. Szerintem Bond férfi lesz.”

„Talán egyszer nem bináris is lehet?” – kérdezte Anna Smith műsorvezető.

„Ki tudja?” – válaszolta a producer. „Úgy értem, azt hiszem, ez nyitott. Csak meg kell találnunk a megfelelő színészt.”

Daniel Craig, aki több filmben alakította a titkos ügynököt, korábban azt mondta, nem hiszi, hogy a következő James Bondnak nőnek kellene lennie.

Daniel Craig hivatalosan is lezárta híres kémszerepeit a „No Time To Die” című résszel.

A producer korábban a BBC Radio 4 „Today” című műsorának adott interjújában azt mondta, hogy Craig utódjának keresése csak 2022-ben kezdődik el, és jelenleg nincs egyértelmű jelölt.

Forrás:888.hu