Szerdán ünnepelte Sopron városa, hogy száz éve népszavazáson eldöntötték, a település és környéke Magyarország része maradjon. A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök.

Sopron és a környező falvak a történelmi viharfelhők után először láttak tiszta, kék eget. Sopron felett sütött ki először a Nap, itt dobbant meg először a szív, amely azóta is dobog. Ezért jöttünk ide, hálát adni és köszönetet mondani, és egy kicsit ünnepelni – kezdte Orbán Viktor Sopron főterén.

Vihar közeledtével az embert elfogja a riadalom – emelte ki a miniszterelnök. Folytatódhat-e az életük úgy, ahogy a vihar előtt. 100 éve minden okunk meg volt a riadalomra. Az országunk kétharmadát elvesztettük, a magyar nép egyharmadát elcsatolták. Mi bűnhődtünk meg legjobban a vereségért. Magyarok milliót akarták kényszeríteni, hogy felejtsék el otthonukat, nyelvüket, kultúrájukat, családjukat.

„Azt akarták, váljunk valaki mássá, vagy váljunk senkivé és semmivé. 100 évvel ezelőtt a hazánkat halára ítélték.”

Száz évvel ezelőtt Sopron az akkori népszavazással jelezte, nem kíván ebben részt venni. Magyarország túlélte a halálosnak szánt döfést – mondta.

A túléléshez az erő a hazafiak összefogásának ereje volt. A helyzet ma is nehéz, szükségünk van a soproniak megerősítő példájára – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

„Emberek millió vándorolnak, járvány sújtja a világot, energiaválság van, gazdaságok mennek tönkre. Azt akarják, hogy adjuk fel keresztény kultúránkat. Váljunk semmivé és senkivé. Ma ezt úgy hívják, Soros-terv.”

Ismét népszavazásra készülünk – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Nemet akarunk mondani a külföldi tervekre. Meg akarjuk védeni gyermekeinket az LMBTQ-propagandától, ahogy megvédtük a magyarokat az illegális bevándorlóktól. Szerte Európában látják majd, hogy merünk nemet mondani a brüsszeli tervekre.

Száz éve is volt, aki Magyarország ellen, és Ausztria mellett kampányolt. Ma is vannak, akik hasonlóan tesznek – emelte ki a miniszterelnök, aki hangsúlyozta: Magyarország előre megy és nem hátra.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: hirado.hu