Egy ingatlanfejlesztő közjegyző előtt tett nyilatkozatot arról, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt., a főpolgármester tudtával, kiajánlotta értékesítésre a Városházát – jelentette ki a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője csütörtökön Budapesten.

Láng Zsolt, a Városháza előtt megtartott sajtótájékoztatón közölte: a nyilatkozó büntetőjogi felelőssége tudatában juttatta el hozzájuk az erről szóló levelet. Azt is közölte, hogy az abban szereplő állításokat hajlandó megerősíteni személyesen, az ügyet vizsgáló bizottság következő ülésén is – tette hozzá.

A szakember azt is állítja – folytatta a frakcióvezető -, hogy az ügyben érintett Berki Zsolt ingatlanközvetítő tízszázalékos tiszteletdíjat kért az ügylet lebonyolításáért, a szokatlanul magas jutalékot pedig azzal indokolta, hogy abból magasabb körök is részesülnek a fővárosnál.

Kép és forrás: Magyar Hírlap

2022 plusz kommentár:

Amikor az alkalmatlan főpolgármester azt mondogatja, hogy „nincs ügy”, akkor csakis arra gondolhat, hogy lebuktak, ezért nem tudják eladni a Városházát. Tehát „nincs ügy”…Igaz, a 40 milliárd forintra becsült értékének a 10 %-os jutaléka is 4 milliárd forint (!!!)  és ezt már megbukták mindazok, akik között a pénzt szétosztották volna. Most tartunk ott, hogy jó lenne megtudni, hányan és névszerint kik között szándékozták elosztani a 4 milliárdot.

Persze, azt is jó lenne tudni, hogy maga a szándék (az eladás tervezete) elegendő-e a vádemeléshez, vagy ha az végül nem valósult meg, akkor tényleg nincs miről beszélni?

Vagy már csak a politikai felelősségről lehet hosszú cikkeket írni amíg mindenki meg nem unja?  Mert Karácsony és társai bizonyára most erre játszanak.