Fideszes árulókról és jelöltcseréről beszélt a kórházból bejelentkező Márki-Zay. A 444-en megjelenő, baloldal számára kedvezőtlen kutatás Márki-Zay szerint nem is kutatás, az ellenzék pedig egységes, noha tele van árulókkal.

Rendhagyó módon, ezúttal egy kórházi ágyból tartotta szokásos vasárnap esti videós bejelentkezését Márki-Zay Péter, miután szombat este egy budapesti strandfürdőben balesetet szenvedett, amelynek következtében meg kellett műteni a kezét.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a rövid helyzetjelentés után gyorsan rátért a nemrégiben a 444.hu-n megjelenő, a baloldal számára kedvezőtlen közvélemény-kutatási eredményre, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Ezt a kutatást mi még kutatásnak sem nevezzük. Az eredmény nagyon alaposan felvetette a gyanút, hogy az ellenség keze betette a lábát a főhadiszállásunkra is”.

„Orbán Viktor az ellenzéki árulókat is aktivizálni fogja”

Véleménye szerint a kutatás elkészítése, megalapozatlansága és a kiszivárogtatás nagyon komoly gyanút ébreszt, hogy a felmérés hátterében a Fidesz áll. Miután arról beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, Márki-Zay megnyugtatta követőit, hogy az ellenzék egységes, „nem áll rosszul”, viszont a jövőben fel kell készülniük arra, „hogy az ellenzéki árulókat is aktivizálni fogja Orbán Viktor”.

Márki-Zay szerint a Fidesz érdeke az ellenzék megosztottságát hangsúlyozni: „Aki elégedetlenkedik, aki jelöltcseréről beszél akármilyen vonatkozásban, az csak a Fidesz érdekében tevékenykedik” – fogalmazott a politikus, akinek videóját teljes terjedelmében alább tekinthetik meg:

Kiemelt kép: Facebook