A béke szónak nyugtató hatása van az emberekre. Nem véletlen, mert mindannyian tudjuk, hogy a békétlenség rossz vért szül.

Amikor az ország, sőt a nemzet választásokra készül, sokak érdeke a társadalom megosztása, az ellentétek szítása. Üzenjük, lehet, hogy a zavarosban jó halászni, de idejében kereket kell oldani.

Az emberek nagyobb része tiszteli a nyugalmat, és ha abban van része, annak megőrzésére igényt tart. Ha összehasonlításképpen szétnézünk Európában, láthatjuk, hogy a békés nyugalom több ország népének nem adatik meg.

Hátborzongató jelenség a covidjárvány, amely kivétel nélkül sújtja a világot, így kontinensünket is. Aggódunk és védekezünk, kiszolgáltatva a kormányoknak, amelyek jól vagy rosszul mérik fel a helyzetet. Mi, magyarok ez idáig elégedettek lehetünk, hiszen a kormány gyors reagálása sok ezer ember életét mentette meg azonnali cselekvéssel. A gyorsaság sokba került, de jött a vakcina és a lélegeztetőgép is. Orvosaink és ápolóink pedig emberfeletti teljesítménnyel hűek maradtak esküjükhöz.

Az ellenzéki politikusok egy része másként reagált. Pártpolitikai előnyszerzésre próbálta használni a veszélyhelyzetet. Hazugságokkal, félrevezetéssel szították az emberek félelmét, sok esetben eredményesen. Ahogy mondták, a hatalomért képesek az ördöggel is cimborálni. Felrúgják a közerkölcs szabályait, fittyet hánynak a demokrácia és a jogállamiság klasszikus törvényszerűségeire.

A világjárvány tanulságokat szolgáltatott. Észlelhettük, hogy az EU többségi erejét birtokló politikusok – ahelyett, hogy felismerve a covidcsapást, mindent félretéve, éjjel-nappal fáradoztak volna a lakosság megvédéséért – politikai céljaikat helyezték előtérbe. Hibájukból késlekedtek a vakcinaszállítások. Sok nemzet kormánya bölcsebben állította fel a fontossági sorrendet, és az életmentést tartotta elsődlegesnek.

Elgondolkodtató, hogy az unió polgárainak adójából élők nem tanulnak sorozatos hibájukból. Ott tartanak, hogy önző módon hátat fordítanak azoknak, akiknek mandátumaikat köszönhetik. Egy cél lebeg előttük, az európai egyesült államok mielőbbi létrehozása. Tisztelet a kivételnek, többségük nem képvisel mást, csak a saját érdekeit. Ha feltesszük a kérdést, hogy hol van a jogállamiság és a demokrácia tisztelete, az autentikus válasz az lehet, hogy biztos nem Brüsszelben.

Az egypártrendszerű politikai globalizmusban érdekelt képviselők elmulasztják intézkedéseik előtt megkérdezni országuk polgárait, pedig ezt megtehetnék népi konzultációval vagy népszavazással is. Önhatalmaskodással döntenek a migráció és az LMBTQ kezelésének ügyében. Egyenruhát nem lehet Európa nemzeteire húzni. Polgáraink megszenvedték a birodalmi elnyomást balról is, jobbról is. Tudják, hogy ez a politika és a hozzákötött, kizárólagossággal rendelkező ideológia előbb-utóbb háborúkat és szenvedést hoz. Most még csak parázslik Európa válsága. Ennek eloltására a békés összetartozás és a szuverén nemzetek szövetségének kölcsönös tisztelete adhat reményt. Ezzel szemben a hegemón törekvések lángra lobbanthatják a parazsat.

A civil emberek józansága elég lehet ahhoz, hogy rendre intse a hatalommániás politikusokat. Az európai polgárok nem fogják elfogadni egy harmadik világháború esetleges bekövetkeztét. Meg kell oldani határaink védelmét, az európai emberek munkájából összerakott kontinensünk gazdagságát, és ezt nem engedhetjük át erőszakos politikai és pénzügyi csoportoknak.

A gazdasági globalizáció határait a piac szabályozza, míg a politikai globalizációt a népfelséget semmibe vevő, pénzügyi háttérrel rendelkező maffiahálózatok irányítják. Emlékeztetőül idézzük fel Petőfi Sándor szavait: „Habár fölül a gálya, / s alul a víznek árja, / azért a víz az úr!”

Térjünk át hazai vizekre. Mindig voltak hazánkat önös érdekből kiárusító emberek, most az ország­gyűlési választások előtt is élénk tevékenységbe kezdtek. A külföldi érdekek oldalvizén evezve, kihasználva az unióban a politikai fősodort, a kormány megdöntésére szövetkeznek. Fényes szelek helyett pénzes szelek dagasztják vitorlájukat. Nem kétséges, ha hatalomra kerülnének, polgáraink rövid időn belül a 2010-es állapotokat láthatnák. Az ellenzékieknek nevezett pártok tizenkét év alatt sem tudtak kinevelni elfogadható, miniszterelnöknek is alkalmas államférfit. A kormányoldalon Európa legtapasztaltabb miniszterelnöke mellett sorakoznak a tehetséges, munkájukkal bizonyított fiatal politikusok.

Gazdaságunk rendben, társadalmunk jövője szép reményekre jogosít. Meggyőződéssel mondhatjuk, járt utat járatlanért ne adjunk fel. Józan paraszti, városi, sőt fővárosi ésszel gondoljuk meg, kikre adjuk szavazatainkat. Közben ne feledjük, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette hataloméhes közösség felfalta több kisebb párt önálló politikai identitását. Baloldalon eltűnt a demokráciát jellemző többpártrendszer. Az emberek azt láthatják, hogy eszik, nem eszik, nem kaphatnak mást, mint Gyurcsány Ferencet és az általa bekészített, hiteltelen és tehetségtelen figurákat.

Eljött az advent, és közeleg a karácsony ünnepe. A keresztény civilizáció értékeit megtartva a szeretet jegyében forduljunk egy kevés időre befelé. Pihenjük ki fáradságunkat, öleljük meg szeretteinket.

Megszülető Megváltónkra gondolva, higgyünk abban, hogy jövő tavasszal sokat tehetünk gyermekeink és unokáink szebb jövőjéért.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA alapító elnöke