Vélhetően női köztársasági elnöke lesz Magyarországnak. Sőt a honvédségnek is nő lesz a főparancsnoka! Hát nem valami macsó dolog! Most erre mit lehet mondani és mondják is a kedves ellenzéki vanrajtasapka, nincsrajtasapka véleményvezérek és politikusok: miért nem háziasszonykodik Novák Kata, meg hogy a fideszesek megalázták a köztársasági elnöki hivatalt, merthogy megint egy pártpolitikus került oda.

Ajvé! Hát a kedvenc, dédelgetett Göncz papátok – alias Patkány gúnynevű 56-os politikai fogoly – nem pártpolitikus volt esetleg, véletlenül? A liberálisok és szocialisták 2 ciklusra megválasztott, azóta ikonizált üdvöskéje? Az SZDSZ egyik alapítója és érdekeinek kőkemény képviselője? Vagy Sólyom László, aki megújította 89-ben a kommunista alkotmányt, melyet elneveztek ideiglenesnek, mert egy csomó dolgot benne kellett hagyni és egy csomót meg nem lehetett belevenni – hogy könnyebben átmenthesse a nómenklatúra a hatalmát?! Ezerévnyi kereszténység után például ezt sem: „Isten, áldd meg a magyart!” Később 2011-ben – sok minden mással együtt – az Alaptörvény pótolta e hiányt!

Vagy netán azért alázták meg, mert egy női politikus lett a jelölt? Egy mosolygós, 4 nyelven beszélő, többdiplomás, családos, 3 gyermeket nevelő édesanya, aki emellett jelentős politikai tapasztalattal, nemzetközi elismerésekkel és kitüntetésekkel is rendelkezik? Aki a család, a gyerekek, a jobb életszínvonal, a nemzeti összetartás, a keresztény hagyományok tiszteletét képviseli?

Értem én, hogy nehéz ezek után azt mondani, hogy a Fidesz megalázza a nőket, visszazavarja a fakanál mellé! És hogy másodrendű állampolgárok a „Fidesz-birodalomban”! Igazából ti vélekedtek így kedves balliberális barátaink! Mert nálatok a szabadság az, amit ti megengedtek! Semmi más nem komilfó! Kiesik dicső kánonotokból.

Elképesztőek egyébként cikkeitekben, kommentjeitekben Novák Katalinra („legyen mivel fogni a püspökfalatját” brrr, de gusztustalan Tóta W!) vagy Varga Juditra vonatkozó szexista megjegyzések(„…közösségi oldalát ellepik a begerjedt pasasok (és begerjedt nők), és a politikus szépségéről áradoznak.” Szalonnázó!) Úgy van! Hordjon burkát! Vagy legyen olyan, mint néhány – most meg nem nevezendő – ellenzéki politikusnő. Mindenki gondoljon, akire akar. Attól, hogy valaki nem bányarém és nem is öltözik annak, nem transz, vagy nem akar feminista fiúlánynak látszani még lehet tehetséges politikus, gondoljunk olyan köztársasági elnökökre csak a közelünkben, mint Željka Cvijanović Bosznia, Zuzana Čaputová Szlovákia – egyébként liberális – első embere.

Persze a Budapest Pride sietett kijelenteni, hogy a kormány legradikálisabb homo- és transzfób tagját jelölték államfőnek a jobboldalon. Nem valószínű, hogy az ő „elfogulatlan” véleményük a mérvadó a többség szemében. Vessenek meg: én kicsit viszolygok, mikor arra gondolok, hogy a nemzet egysége őket is jelenti. Sokan vagyunk így! De elfogadom! Hadd éljek egy szenvedő – bár magyartalan- szerkezettel: ők is vannak képviselve az államfő által, tetszik, nem tetszik, passz!

Visszatérve: a nők szerintem ne valami liberális kvóta szerint legyenek vezetők, hanem ugyanúgy a rátermettségük, alkalmasságuk, beválásuk szerint, mint férfi kollégáik. Nyilván így gondolta ezt Orbán Viktor is, amikor Novák Katalint jelölte erre a posztra.

Nagy feladat és rendkívüli kihívás a várhatóan viharos időkben államfőként helytállni, hiszen nem csak a belső széthúzás, hanem külső fenyegetések is egyre ijesztőbben. A pandémia, az élesedő nagyhatalmi konfliktusok, a globalisták és föderalisták támadása közepette kell egyensúlyt teremteni!

De egy nagycsaládban is az egyensúly-teremtés a legfontosabb. Védeni egymást, kifelé pedig egységesnek lenni. Ezt pont az az ember tudja legjobban, aki éveken át nagyon sokat tett, dolgozott a magyar családok érdekében és maga is gyakorló édesanya! Tapasztalt, belülről ismeri a problémákat, közvetlensége, baráti hozzáállása „átjön” a személyiségén.

Maradok, aki vagyok! – köszönte meg a jelölést! Ennyi kell!

Kép: hirado.hu