Az Egyesült Államok arrogánsan viselkedett a hidegháborút követően. Hogyan lehet egyenrangú kapcsolatokat kiépíteni, ha az Egyesült Államok és a Nyugat helyzetbe került? – jelentette ki Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke, korábbi kommunista pártfőtitkár.

Gorbacsov a lemondásának 30. évfordulója alkalmából a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjúban felidézte, hogy Nyugaton a Szovjetunió 1991-es szétesése nyomán „győzelmi hangulat uralkodott, mindenekelőtt az Egyesült Államokban”.

„A hidegháború győztesének nyilvánították magukat”, és győztesként a Nyugat úgy döntött, hogy egy „új birodalmat” épít fel. A Nobel-békedíjas politikus szerint ez vezetett a NATO bővítéséhez.

Az egykori szovjet vezető 1991. december 25-én mondott le elnöki tisztségéről, amivel megpecsételte a Szovjetunió sorsát.

Gorbacsov az Oroszország és a Nyugat között kiújult feszültségek hátterében nyilatkozott. Az ukrán határ mentén végrehajtott masszív csapatösszevonások miatt Nyugaton felmerültek olyan aggályok, hogy Oroszország megtámadhatja szomszédját. A Kreml ugyanakkor tagadja ezt, és Ukrajnát, illetve a NATO-t vádolja provokatív magatartással.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egyebek mellett írásban adott biztonsági garanciákat követelt, hogy az észak-atlanti szövetség nem fog tovább terjeszkedni keletre, illetve nem telepít további támaszpontokat a korábbi szovjet tagköztársaságok területén.

Az orosz elnök csütörtökön tartott hagyományos év végi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy eddig pozitív, tárgyalási készségre utaló amerikai reakciók érkeztek a biztonsági garanciákra vonatkozó orosz javaslatokra.

A Fehér Ház egyik szóvivője ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az Egyesült Államok január elején kész diplomáciai párbeszédet kezdeni.

MTI

Fotó: MTI