Nem kellett külön döntést hozni, hogy az ünnep napjaiban távol tartsam magam a politikától. Annak ugyanis nem sok köze van szeretethez, a csillogó karácsonyfa páratlan, csak ezekben a napokban érezhető illatához.

Főleg azok után, hogy a gyermekem Jézuskája színházjegyet hozott a Diótörőre, az Erkelbe 26-ra. Az első meglepetés már az előadás megkezdése előtt ért, miután az ország legnagyobb befogadóképességű kőszínháza szinte zsúfolásig megtelt. Közel 2400 ember várta a kulturális csemegét, a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. századi táncművészeti elvárásoknak megfelelő kiállítású mesebalettet. A közönség nagy száma láttán – akik között rendkívül sok volt a fiatal – lopva csak eszembe jutott, hogy milyen sokan és milyen szívesen beszélnek a magyarországi szegénységről. A büfében olyan hosszú sorok álltak, hogy egyik szünetben sem jutottam el perecárusig, amit csak kicsit bánok. Az előadás mindenért kárpótolt.

A darabbéli bábelőadás ugye a Diótörő és az Egérkirály csatájáról szól, amit a Hercegnőért vívnak. Marika nagybácsija Diótörő-bábut ajándékoz Marikának, aki boldogan táncol új kedvencével, s játékával tér nyugovóra. Álmában azonban megelevenedik a bábelőadás. Hirtelen minden hatalmasra nő: a karácsonyfa, az ajándékok, a bútorok. Sőt, ő maga is átváltozik Hercegnővé. Az Egérkirály az egerek és a patkányok élén támadásra készül a ház és a karácsonyfa ellen. Marika félelmében a Diótörőtől vár segítséget. Természetesen a Diótörő az ólomkatonák megelevenedett hadserege élén ezúttal is legyőzi az Egérkirályt.

Ez a csodálatos, örökzöld karácsonyi darab elbűvölte a közönséget. Hatalmas taps jutalmazta a táncosok mesteri produkcióját, benne azzal, hogy a jó ezen a karácsony másnapi matiné előadáson is győzedelmeskedett a rossz felett.

Távol akartam maradni a politikától, de egy szemvillanás erejéig mégsem sikerült. Hiszen annak volt hatalmas sikere, hogy a jó diadalmaskodott a rossz fölött.

Ünnep ide, karácsony másnapja oda, nem lehetett nem gondolni arra, hogy Diótörőnek jövőre is feltétlenül le kell győznie az Egérkirályt. S nemcsak a mesebalettben.

Horváth K. József / 888.hu

Kép: Pixabay