Eszembe ötlött, ki tudja miért, e két szó, amelyek már kimentek a divatból, pedig az igazi jó vendéglátásnak ezek jelzői voltak.

Hol van a környéken a legjobb koszt? Oda menjen, mert isteni az orjaleves. Ennék valami delikáteszt! S már irányították is az embert oda, ahol a húsleves párolgása, a velős csont, a főtt marhahús tormával, mustárral, a pörkölt, a sültek, ízletesen, különösebb ceremónia nélkül kerültek a vendég elé. Hol vannak már azok a pirospozsgás, feszülő mellényes urak, akik anekdotázva, 10-12 fogást végig tudtak „csipegetni”?

A múlt ködébe veszett már mindez, mert ma a koplalóművészeké a világ. A tv-ben mindenki főz nagyon tudományosan, arra ügyelve, hogy a „hús textúrája” megfelelő legyen, a csipetnyi falatot zöldség és egzotikus gyümölcsfalatkákkal színesítik, némi mártás csíkkal, mondván, így színpompás a tálalás. A korszak a vegetáriánusoknak, a wellness menüket „falóknak” kedvez. Ez a trend, de becsületemre legyen mondva, nem hogy irigylem, hanem inkább sajnálom őket. Itt voltak az ünnepek, az asztalokon a hagyományos finomságok, ők bele-bele csippentettek, de az íz-orgiáról fogalmuk sincs.

Az ő figyelmükbe ajánlok néhány aforizmát:

Úgy látszik, a táplálkozási rend első törvénye: Ha ízlik ártalmas.
/Asimov/

A diéta az, amikor vigyázva nézed, mit eszel, ahelyett, hogy azt ennéd, amit epedve nézel.
/Gingold/

A kövérek élete rövidebb. De az étkezéseik hosszabbak.
/S. Lec/

Két hete diétázom, s az egyetlen, amit veszíteni tudtam, az tizennégy nap.
/Fields/

Ha elhatározod, hogy feladod a dohányzást, az ivást és a szexet, az életed nem lesz hosszabb, csak neked fog úgy tűnni.

/Freund/

(Címkép: Agroinform)