A civil társadalom Magyarországon is vidékiekből és fővárosiakból áll, egységes egész. Így ha Márki-Zay a vidékieket ostobának tekinti, szavaival nem tesz politikai érdekű különböztetést. Nehéz is lenne, mert a vidéki társadalom nem felejti a téeszesítést, 1956-ot, földjeinek kiárusítását a rabló privatizációval és a 2010 előtt nyakába akasztott devizahiteleket – írja közleményében a CÖF-CÖKA.

Várhatóan most sem fogja elfelejteni egy tollas hátú miniszterelnök-jelölt szavait. A baloldali „összefogás” pártjainak vezetői háta mögött kuncogva figyelik alkalmatlanságát, közgazdasági baklövéseit, és erőlködéseit, miközben a választók bizalmától egyre messzebb kerül. (A példaképe, Bajnai Gordon is belefulladt a Hajdú-Bét tollas ügyeibe.)

A bukott politikusoknak nem okoz nehézséget a korrupció mocsarába lépés, sőt odavágynak, lásd Városháza-gate). Erkölcsi problémát az sem okoz, ha adócsalókkal szövetkeznek.

Márki-Zay szerint a kormány most azért osztogat, mert fél – nem fél, hanem kormányoz. Tudja, hogy az emberek munkájából származó javakat okosan vissza kell adni. A nép kincstárát így is gyarapítani szükséges. A civil társadalomnak járó köszönet természetes reakció.

Fosztogatás helyett elismerés bölcsen, gazdagodjanak a szorgalmas adófizetők, éljenek jobban az idős nemzetüket megtartó polgárok. Induljanak a munka frontjára jó lehetőségekkel fiataljaink.

Most van miből a megbecsülésre, szemben a Gyurcsány-Bajnai vészkorszakkal, ami után a semmiből teremtettünk egy új Magyarországot.

A Gyurcsány Ferenc reptette szabados madár hamarosan elröppen, mert Magyarországon nincs leszállóhely számára.

Forrás: A CÖF-CÖKA vezetősége

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt