Ablakon kiadott étel helyett svédasztalos étkeztetést, egyetlen menü helyett szélesebb kínálatot vezetne be a hazai menzákon a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége. – olvasható a Magyar Nemzetben.

A szakmai szervezet szerint a közétkeztetési rendszer minden területe megérett a felülvizsgálatra, olyan változásokra van szükség, amelyek garantálják, hogy a lemorzsolódás helyett egyre többen vegyék igénybe a közétkeztetést, s jussanak egészséges, tápláló ételhez.

A kormányzat 2014-ben forradalmi szabályozást vezetett be a területen, amelynek szándéka az volt, hogy a közétkeztetés a népegészségügyi prevenció egyik zászlóshajója legyen.

A gyermekétkeztetésben szigorú szabályokat vezettek be, ami az egyes korosztályoknak adható ételekre és azok gyakoriságára vonatkozik. Ugyanakkor ahelyett, hogy a gyermekek széles körben egészséges, tápláló ételhez jutnának, a valóság az, hogy egyre többen morzsolódnak le a rendszerből – hívta fel figyelmet Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésszervezők Országos Szövetségének (Közszöv) elnöke. Lassan már csak azok maradnak a közétkeztetési rendszerben, akik rászorultsági alapon, ingyen jutnak az ételhez. Bár az állam jelentős költségvetési forrást biztosít a közétkeztetésre, ennek ellenére a minőség folyamatosan romlik. Ahová csak a jogszabály megengedi, betolakszik az ócska, harmadosztályú helyettesítő élelmiszer. Így kerül a gyerekek tányérjára sajtszerű, tejfölszerű vagy virsliszerű termék a jó minőségű alapanyagok helyett – emelte ki.

A Közszöv szakmai csapatának tapasztalatai szerint a kínálat, választás lehetőségének hiánya is lemorzsolódáshoz vezet. – A vendéglátás típusú étkeztetés széles körű meghonosítását szorgalmazzuk. Azt látjuk, hogy ahol próbaszerűen bevezették a svédasztalos étkeztetést, ott kevesebb a hulladék és nagyobb a fogyasztási hajlandóság is – emelte ki a szövetség elnöke.

A teljes cikket itt olvashatják:

Fotó: Bach Máté

2022 plusz:

Nem vonva kétségbe a jó szándékot és a kivitelezhetőséget, tegyük hozzá, hogy a svédasztalos megoldáshoz egyrészt az étkezési kultúrát is javítani kellene, másrészt, ha az ócska alapanyagok megmaradnak, nem lesz kevesebb az élelmiszer hulladék.