A kiemelt beruházássá nyilvánított Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projekt részeként egy új, modern cirkuszépület és artistaképző is épül, utóbbit egy hajdani mozdonyhangárból alakítják át. 

Elkezdődött a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amelynek nyitóprogramja a „Cirkuszépületek Európában” című nemzetközi tudományos konferencia. A rendezvényen szó volt a jövőben felépíteni tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központról is. A kiemelt beruházássá nyilvánított projektet a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában mutatták be.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a megnyitón többek között arról beszélt, hogy „Kelet-Európa cirkuszművészeti központjában, Budapesten létjogosultsága van az új, modern cirkuszépületnek”, melynek makettje ugyancsak szerepel a konferenciát kísérő kiállításon.

Azt, hogy a cirkuszművészek továbbképzését szolgáló Artistaképző Intézet rövidesen elkezdődő beruházását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítették, az államtitkár szerint nem csak a beruházás célja és nagyságrendje indokolja, hanem Magyarország előkelő helyezése ebben a művészeti ágban.

Közel egy éve, tavaly februárban jelentették be, hogy egy romos épületet, egy hajdani mozdonyhangárt alakítanak át artistaképző iskolává a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként. A beruházás részeként a Nyugati pályaudvar mellett, az Eiffel tér – vasúti pálya – Ferdinánd-híd – Podmaniczky utca által határolt terület egyik részén fog megépülni a cirkusz, a másik felében valósul meg a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola. A fejlesztés célja, hogy egy világszínvonalú művészeti, oktatási és kulturális központ jöjjön létre Budapesten, amint az alábbi látványterven is látható.

Forrás: Építészfórum

Képek: Urbán Ádám