Ferenc pápa „igazi zeneszeretőnek” számít, mivel minden zenei stílus iránt nyitott.

Ferenc pápa több mint 1700 hanglemezzel bővítette Vatikánváros lemezgyűjteményét, és a klasszikus zene mellett Elvis Presley és Edith Piaf slágereit is hallgatja – hozta nyilvánosságra Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke csütörtökön, miután az egyházfőt lencsevégre kapták egy római lemezboltból történt távozásakor.

Ravasi bíboros a Twitter-fiókján publikált egy fotót a pápa által ajándékozott CD-lemezekkel teli polcokról. A Corriere della Sera napilap megkeresésére elmondta, hogy Ferenc pápa az utóbbi kilenc évben 1728 darab CD-vel és 19 vinillel bővítette a vatikáni lemezgyűjteményt. A legutóbbi egy régi Edith Piaf-vinil volt a francia énekesnő leghíresebb slágereivel.

Egyes lemezeket saját maga vásárolt még régen, más darabokat ajándékba kapott

– nyilatkozta a bíboros. Úgy vélte, Ferenc pápa „igazi zeneszeretőnek” számít, mivel minden zenei stílus iránt nyitott: lemezei között egyaránt szerepelnek Kzysztof Eugeniusz Penderecki lengyel zeneszerző művei és az Elvis Presley énekelte gospelek.

Ami az egyházfő kedvenc műfaját illeti, Ravasi felidézte: Ferenc pápa elmesélte neki, hogy gyerekkorában édesanyjával a rádióban egy olasz nyelvű operákat sugárzó csatornát hallgatott. Szerinte innen ered az egyházfő zeneszeretete. A pápa azonban nem csak Giuseppe Verdi és más olasz szerzők darabjait hallgatja szívesen, lemezei között van argentin tangó is, főleg Astor Piazzolla szerzeményei.

Az egyházfő Ravasi hivatalának ajándékozta a Buenos Aires-i operaház (Teatro Colón) felvételeinek gyűjteményét, Wolfgang Amadeus Mozart összes művét – 200 CD-t a Deutsche Grammophon kiadásában –, Johann Sebastian Bach alkotásai közül a Máté-passió, a Goldberg-variációk és a kantáták felvételeit, valamint – mint a bíboros mondta – „szenvedélyesen követi” Richard Wagner munkásságát is.

A mandátumát idén befejező pápai tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a pápai lemezgyűjteményt szívesen megnyitná mások előtt is.

Ferenc pápa elődjéről, XVI. Benedekről köztudott volt, hogy kiválóan zongorázott, és mindenekelőtt Antonio Vivaldi, Johann Sebastian Bach és Wolgang Amadeus Mozart műveit szerette. II. János Pál pápa a 2000-es jubileumi szentév alkalmából egy lemezt is kiadott, Abba Pater címmel, melyen a lengyel pápa énekelt.

MTI

Fotó: Christopher Furlong / Getty Images