Újabb sajtótájékoztatón számolt be a Civil Igazságtételi Bizottság kutatásairól a Civil Összefogás Fórum-Civil Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA). Ezúttal Borvendég Zsuzsanna történész beszélt a máig működő nemzetek feletti hálózatok tevékenységéről.

A CÖF-CÖKA alapító elnöke, Csizmadia László még az előre bejelentett téma ismertetése előtt beszámolt arról, hogy a civil szervezet közérdekű adatigényléssel kereste meg a Főpolgármesteri Hivatalt. Válaszuk megérkezett, ám annak tartalma – Csizmadia László szerint – semmitmondó. Annyi azonban mégis kiderül belőle, hogy valóban tárgyaltak a Városháza eladásáról.

A városházi meghallgatás alatt a főpolgármester is csak azzal próbálkozott, hogy elkenje az ügyet, kitérjen a felelősségvállalás alól. Az alapító elnök azt is előre jelezte, hogy a történtek fényében valószínű, hogy a Civil Igazságtételi Bizottság munkája nem korlátozódhat a múlt bűneinek feltárására, lesz munkájuk a jelen történéseivel kapcsolatban is.

A Bizottság elnöke, ifj. Lomnici Zoltán ismertette a bizottsághoz érkező kérdéseket: a nemzetközi hálózatok vajon befejezték-e működésüket a rendszerváltással, vagy ma is zavartalanul működnek? Borvendég Zsuzsanna több kutatása is azt bizonyítja, hogy az összeesküvés-elméletek valósággá lettek, működik a „mélyállam”, a háttérhatalom. Ennek főként a gazdasági vetületével foglalkozik történész asszony munkája.

Borvendég Zsuzsanna úgy véli, a kommunizmus ideje alatt szisztematikus, szervezett, rendszerszintű visszaélés-sorozat történt, amelyek az akkori törvények szerint is bűncselekménynek lett volna minősíthető, ami végzetes eladósodásunkhoz vezetett,

Elmondta, hogy 2012-ben egy brit civil szervezet nyilvánosságra hozta, hogy a világ országaiból mennyi pénz áramlott ki off-shore számlákra. Magyarországról 1980 és 2010 között 242 milliárd dollár, ezzel a világ 20 legnagyobb vesztesének középmezőnyébe tartozzunk.

Az eredmény azt mutatja, hogy már 10 évvel a rendszerváltás előtt működött a „birodalom”, ez ugyanis ma már egy nemzetek és államok felett működő pénzügyi rendszert, a globális nagyvállalatokat jelenti.

Borvendég Zsuzsanna 100 évet áttekintően vázolta a nemzetközi vállalatok (hálózatok) tevékenységét, rámutatva, milyen módon fonódott össze az úgynevezett baloldal tevékenysége ezekkel a szervezetekkel és szándékokkal. A külkereskedelem egyértelműen a kommunista elit kezében összpontosult és az 50-es évek végére a re-export bonyolítójává lett. Egyszerűen fogalmazva a nyugatról megvett termékeket keletre a magyar külkereskedők juttatták el, sok esetben olcsóbban, mint amennyiért beszerezték. Az így keletkező deficitet természetesen a magyar polgárokkal fizettették ki.

A történész szerint korrupciós hálózat alakult ki. A magyar eladósodást az emberek túlfogyasztásával magyarázták, holott a társadalom megtermelte azt, amit az elit zsebre tett.

A hálózat sikerrel mentette át a rendszerváltás utánra szervezeteit, de nem csak gazdasági, hanem ennek nyomán politikai befolyásolási potenciáljukat is, és a kulturális életet is kontroll alá óhajtották vonni. Ennek megtestesülése lett Magyarországon az SZDSZ.

A hálózat ma is sikerrel tevékenykedik, azokból a pénzekből, amelyek off-shore számlákon pihentek, Ennek alapján kimondható, hogy a rendszerváltáskor Magyarország nem nyerte vissza gazdasági szuverenitását, a hálózatok a mai napig korlátozzák a magyar érdekérvényesítést.