Tótváradi-Nagy Bence, váci baloldali önkormányzati képviselő minden jóérzésű ember számára vállalhatatlan módon a tetszését nem lájkjellel, hanem mosolygós Hitler-képpel fejezi ki.  Semmilyen következménye nincs a botrányoknak a baloldalon ezúttal sem. A Váci Zsidó Hitközség 1600 elhurcolt, minden vagyonától megfosztott, meggyilkolt volt váci polgár emléke nevében azonban tiltakozott Tótváradi-Nagy Bence váci önkormányzati képviselő botrányos magatartása ellen.

Nem olyan rég látott napvilágot a Jobbik Somogy megyei régiós igazgatójának döbbenetes antiszemita botránya. A VácOnline (Hitler „fiáról” posztolt, árjázott, rasszista posztot írt) is, és az országos média is beszámolt Fehér Zsolt váci és Pest megyei önkormányzati képviselő rasszista megnyilvánulásairól. A baloldali politikusok, újságírók és más közszereplők azonban néma csendben szemlélik a történéseket, egy fél szóval sem ítélték el a szélsőséges kijelentéseket, hiába szólította már fel lemondásra a képviselőt a helyi jobboldal. A Fidesz helyi szervezete az alábbi közleményt adta ki Fehér Zsolt megnyilvánulásával kapcsolatban:

Az elmúlt héten derült ki, hogy a Jobbik váci szervezetének elnöke Fehér Zsolt a közösségi médiában szélsőjobboldali, náci posztokat tett ki. Ez a viselkedés nem férhet bele egy demokratikusan működő képviselő-testület értékrendjébe, ezért a Fidesz váci szervezetének nevében felszólítom, hogy mondjon le a képviselői mandátumáról! Tombol az antiszemitizmus a baloldalon.

Ez után jött Tótváradi-Nagy Bence botránya.

Forrás: AFP/Kőhalmi PéterI

Tombol az antiszemitizmus a baloldalon/Forrás: AFP/Kőhalmi Péter

A VÁCI ZSIDÓ HITKÖZSÉG KÖZLEMÉNYT ADOTT KI A BOTRÁNYRÓL:

A Váci Zsidó Hitközség 1600 elhurcolt, minden vagyonától megfosztott, meggyilkolt volt váci polgár emléke nevében tiltakozik Tótváradi-Nagy Bence váci önkormányzati képviselő magatartása ellen, aki mosolygós Hitler-képpel és azon lévő „Jaj te kis huncut” felirattal jelezte azt, hogy kedveli Fehér Zsolt képviselőtársa rohamsisakos posztját az interneten, aki szintén a fasiszta jelképek meggyőződéses megjelenítője

– írják közleményükben. A szövegben Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi váci önkormányzat egyes képviselőitől nem új jelenség a világot lángba borító fasiszta, gyilkos diktátor emlékének dicsőítése. Inotay Gergely, a baloldal országgyűlési képviselő-jelöltje „hitoktatóként védelmébe veszi a fasiszta eszmék hangoztatóit. A pénz és a hatalom megszerzése érdekében nem átall megalázkodni, összefogni a magyar történelem legsötétebb korszakának utódpártjával. Vác város önkormányzatának szellemisége ma már nem méltó a Rauol Wallenberg-díj birtoklására, amire a rendszerváltozás után eddig minden összetételű önkormányzat rászolgált” – zárul a közlemény szövege.

Forrás és teljes cikk: origo.hu

Kiemelt kép: Vaconline.hu