Szerdán kora este a kormány, az SZK és az USA közötti védelmi megállapodás, a kötelező oltás, valamint az élelmiszer- és energiaárak emelkedése ellen tüntettek a köztársasági elnöki palota előtt. A megmozduláson felszólalt több ellenzéki képviselő. Egyetértettek abban, hogy az előrehozott választás az „egyetlen kiút”.

„Szlovákiának készen kell állnia az állampolgárok kormányellenes felkelésére” – mondta Robert Fico, a Smer-SD elnöke. Bejelentette, hogy rövidesen elindítják az előrehozott választásokról szóló népszavazás kiírását célzó petíciós akciót. A petíció része lesz egy amerikai támaszpontokról, illetve egy drágulásról szóló kérdés is. Fico kiemelte: Oroszország semmilyen veszélyt nem jelent Szlovákiára nézve.

A tüntetést szervező Smer képviselőin kívül felszólalt Matúš Šutaj Eštok, a Hlas-SD tagja és Andrej Danko, a parlamenten kívüli SNS elnöke is. Utóbbi kijelentette, hogy Robert Ficót el tudná képzelni államfőként. Úgy véli, az ellenzéki pártok közös részvétele a tüntetésen az együttműködés első jele.

A rendőrség tájékoztatása szerint a tüntetésen nem történt rendbontás és más jellegű szabálysértés sem. „A közrendre megfelelő számú rohamrendőr, bűnügyi és közlekedési rendőr felügyelt” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Michal Szeiff, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője.

A tüntetők megtöltötték a Hodža tér elnöki palota előtti részét. A Smer-SD a közösségi hálón arról tájékoztatott, hogy a megmozduláson több ezren vettek részt.

Forrás és kiemelt kép: felvidek.ma/TASR