A 2000-es évtizedben mind a magyar választási rendszer és a hozzá kapcsolódó jogszabályok, mind a választások rendjéért és tisztaságáért felelős alkotmányos intézmények működési gyakorlata hagyott maga után kivetnivalót. Klasszikus EBESZ-formulával élve, akár úgy is mondható, hogy a választások „free but not fair” körülmények között, azaz elvileg szabadon és demokratikus módon, ám néhol kisebb-nagyobb szabálytalanságokkal, igazságtalanságokkal zajlottak.

A 2002. április országgyűlési választások egyik igen súlyos mulasztása volt, hogy az Országos Választási Iroda (OVI) nem tárta a nyilvánosság elé az újraszámlálásról szóló adatokat. Ami az újraszámlálást illeti, az akkor hatályos, és még az állampárti időkből eredeztethető választójogi törvény – 1989. évi XXXIV. törvény – alapján kötelező volt az újraszámlálás abban az esetben, ha az első és második helyezett között a leadott szavazatok különbsége nem haladta meg az egy százalékot, illetve ha az érvénytelen szavazatok száma magasabb, mint az első-második helyezett közötti különbség.

2002 tavaszán, az országgyűlési választások két fordulója körüli visszásságokat tapasztalva ugyanis a polgárok nagy számban igényelték, hogy a választási bizottságok, testületek – és ne a szavazókörök – végezzék el a szükséges helyeken a szavazatok újraszámlálását, erre azonban az öt évvel korábban kétharmados szocialista-liberális többség által elfogadott törvény (A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény) nem biztosított lehetőséget. Ezzel a választáson vesztes konzervatív oldal nehéz helyzetbe került, és tudomásul kellett vennie a végeredményt. Balsai István országgyűlési képviselő, korábbi igazságügy-miniszter 2002. július közepén egy felszólalásában arra hívta fel a figyelmet az állampolgárok igazságérzetének és alkotmányos jogainak vélt vagy valós megsértése kapcsán, hogy az alkotmányban foglaltan, alapvető jog biztosítja a jogorvoslathoz való általános jogot. Balsai emlékeztetett arra is, hogy brutális rendőri fellépéssel találták szemben magukat azok a polgárok, akik az alkotmányos jogaik érvényre juttatásáért – a jogszabályok követelte rendet mellőzve – demonstráltak. Az Erzsébet hídon, a Kossuth téren és a Károly körúton – húzta alá Balsai – válogatás nélkül verték a rendőrök az embereket, megfélemlítésként fegyvert fogtak az ott lévőkre (az események már nyár elején, az új, baloldali kormány megalakulása után történtek).

Lamperth Mónika belügyminiszter parlamenti felszólalásábanaz a kijelentéssel próbálta kissé félrevezetni a közvéleményt, hogy a szavazókörök 94,4 százalékában megtörtént a szavazatok újraszámlálása. Lamperth ugyanakkor nem említette meg – amit később a sajtónak elismert –, hogy csak a második választási fordulóra volt igaz ez a kijelentése, vagyis arra a fordulóra, amelyben a Fidesz-MDF szerepelt jobban. A mandátumok nagy többségének sorsa azonban már az első választási fordulóban eldőlt, és a Lamperth által említett újraszámlálás csak a második forduló eredményeit befolyásolhatta volna érdemben, ahol a baloldal gyengébben szerepelt.Ez a tény – akárcsak az Országos Választási Bizottság (OVB) sajnálatos asszisztálása – azért bírt különös jelentőséggel, mert akkor több egyéni mandátumnál is egészen minimális szavazatkülönbség döntött.A választás törvényes rendjének (panasz alapján történő) utólagos ellenőrzése csak részben történt meg, végül a szocialista-liberális erők választási győzelmét eredményezve.4

Négy évvel később, 2006. április 21-én, a második választási forduló előtt két nappal az OVB döntésben deklarálta, hogy a minta szavazólapok alkalmatlanok a megtévesztésre, vagyisnem történt jogszabálysértés, ezzel pediga testület a normális kampányanyagok körébe sorolta a megelőző napokban országszerte terjesztett, szavazólap mintát tartalmazó szórólapokat (ezek egy része a választások második fordulójára szóló, szerkesztésében és betűformájában is megegyező szöveget tartalmazott). A Fidesz részérőlkezdeményezett vizsgálat során az OVB 7:3 arányban hozta meg határozatát.

2006 májusában összesen tizennégy OVB-döntést változtatott meg a Legfelsőbb Bíróság. A februárban megválasztott választási bizottság hat alkalommal az MSZP, illetve az SZDSZ javára tévedett a legfőbb bírói fórum döntései alapján, hatszor pedig a Fidesz rovására hibáztak az OVB-határozatok. A Legfelsőbb Bíróság ezt a 12 határozatot megváltoztatta, és ehhez még hozzávéve a MIÉP–Jobbik kezdeményezésére elbírált két esetet, a tizennégyrossz döntéssel a „friss” OVB negatív rekordot állított fel, ugyanis a választási testület 1990 óta nem dolgozott ekkora hibaszázalékkal. Míg 2002 tavaszán az OVB 123 döntést hozott, és a megtámadott 59 határozat közül a Legfelsőbb Bíróság akkor egyet sem változtatott meg, addig 2006-ban az OVB 203 ügye közül 63 került a bírák elé, és ebből majdnem mindegy negyedik ügynél született megváltoztató végzés.

Azt nem lehet kijelenteni, hogy 2002-ben visszaélések döntötték volna el a baloldal javára az országgyűlési választásokat, ugyanakkor a 2006-os választási eredményre már kihathattak olyan befolyásoló tényezők, amelyek vitatásánál – az elbírálásnál – az Országos Választási Bizottság sem volt mindig a helyzet magaslatán. Amiként az is megállapítható, hogy a legfőbb bírói fórum szakmai irányítása is erősebb lehetett 2006 elején, mint négy évvel korábban. Az pedig tény, hogy mind 2002-ben, mind 2006-ban az MSZP alig egy százaléknyival szerzett több listás szavazatot, mint a Fidesz-MDF, illetve Fidesz-KDNP, és aránylag kis szavazatkülönbséggel megszerzett mandátumok is eldönthették a választások végkimenetelét.

Szerző: Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Forrás: alaptorvenyblog.hu

Fotó: Origo