Lassan kezd belefáradni az ember Márki-Zür fecsegésébe. Rossz a rezsicsökkentés, nem kell plusz egy havi nyugdíj, a vidéki emberek tudatlanok, mindenki meg van tévesztve stb. Nem is lehet felsorolni, mi minden sületlenséget hordott össze csak egy hónap alatt a baloldal miniszterelnök-jelöltje, amiket persze elkezdett megmagyarázni, azt ő nem mondta, nem így mondta, másra gondolt, stb.

Hiába a kommunikációs szakembernek mondott hölgy és úr körülötte, tudomásul kell venni: az agyi sötétség birodalmát nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni. De nem is ez a lényeg, valószínűleg nem is akarják, csak úgy tesznek. Mert az, aki egy külföldi sajtónak nyilatkozva győzelmi esélyét 40 százalékra taksálja – persze az antidemokratikus rendszer miatt – attól mit lehet várni. Itt már nem Márki-Zay Péter a lényeg, hanem, hogy időszerű bukását Gyurcsány mikorra időzítette. Mert efelől semmi kétség, hiszen tudjuk, Klára a segítség.

Persze Péter, aki szentnek állítja be magát – kérdés, ki mikor látta utoljára templomban – valami Isteni sugallatot érezhet, mert egyre ingerültebb, köpköd, hiszen már nem csak a jobb-, hanem a baráti baloldali sajtó is kritizálja. De hát ez is a taktika része. Talán nem lenne rossz fogás a jobboldali konzervatív sajtó részéről, ha Márki moratóriumot tartana, vagyis úgy tenne, mintha nem is lenne egy-két hétig. Talán hamarabb bekövetkezne, hogy Gyurcsányné, született Dobrev Klára angol számozású 7,5 balettcipőjében a színpadra táncolhatna. Majd könnyed lépésekkel, ökölbe szorult kézzel elkápráztatná közönségét, milyen változások lesznek itt. Ó, nem a régi lemez kerül elő, eu-s minimálbér, egészségügyi várólisták megszüntetése, munkahelyteremtés, a nehéz sorsú embereken segítenek, a nyugdíjakat emelik, lesznek szociális bérlakások stb. Az elavult lemez már nem fog előkerülni, hanem csili-vilibe csomagolva az egységes Európa lesz a téma, odadobva a nemzetet, és akkor egy csapásra minden megváltozik. Hogy mi? Azt már tudjuk! A lényeg, hogy hatalomra kerüljenek, ha másképpen nem, akkor a megtévesztő ígéretek folyamatos változtatásával, mert látható, a szivárványos baloldalon már csak a változás az állandó.

Kiemelt kép: Facebook/ Márki-Zay Péter