Egészen sajátos módon méltatta Gyurcsány Ferenc feleségét, Dobrev Klárát a baloldali előválasztás két fordulója között adott interjúkban Márki-Zay Péter. A baloldal jelöltje azt fejtegette, hogy Dobrev „női mivolta létére„ rendkívül tehetséges politikus.”

Külön büszke vagyok arra, hogy nő létére ilyen kiváló, a legjobb eredményt érte el az első fordulóban” – dicsérte Gyurcsány feleségét az ATV Egyenes beszéd című műsorában Márki-Zay.

Ugyanebben a műsorban egy másik alkalommal úgy fogalmazott: női mivolta létére Magyarországon ebben a versenyben ő volt a legsikeresebb politikus.”

Ekkor a műsorvezető látható megrökönyödéssel visszakérdezett: az fontos szempont, hogy Dobrev Klára nő? A baloldal jelöltje erre úgy válaszolt: „Azt látom, hogy a magyar társadalom sokkal felvilágosultabb és jobb gondolkodású ebben a kérdésben, mint ahogy azt sokan feltételezték.„

Márki-Zay Péter szavaiból az derül ki, hogy lebecsüli a nőket, illetve meglepődött azon, hogy a magyar társadalom annyira „felvilágosult”, hogy egy női politikus is sikereket érhet el. A baloldali jelölt tehát egyszerre sértette meg a nőket és az egész társadalmat, amelyről előzetesen rosszabb gondolkodást feltételezett.

Nem ez volt az első olyan nyilatkozata, amelyben a nőkről általánosító és sértő megjegyzéseket tett. Márki-Zay Péter korábban egy állítása szerint Fidesz-szimpatizáns levele és egy kitöltött keresztrejtvény alapján vont le messzemenő következtetéseket. Akkor így fogalmazott:…ez a vidéki Fidesz-szavazó küldött nekem egy teljesen megfejtett keresztrejtvény-újságot. Tehát fantasztikus, ez a szegény asszony, lehet, hogy egyébként asszony, nem tudom, a helyesírása alapján gondolom csak.”

Márki-Zay a szerinte rossz helyesírásból arra következtetett, hogy a levél írója csak nő lehetett. Aztán így folytatta a sértegetést:

Hát szépséghibája csak, hogy ez az asszony egy olyan újságot küldött, amiben az egyik keresztrejtvény ugyan nem volt megfejtve, a többi ugyan meg volt fejtve, de ebben benne van a megoldás is mindenhol. Tehát nem tudjuk, hogy ő mennyire saját kútfőből tudta megfejteni.

A baloldal jelöltje ezzel a kijelentésével kétségbe vonta az – általa feltételezetten – női levélíró szellemi képességeit, szerinte ugyanis nem biztos, hogy képes lett volna megfejteni a keresztrejtvényt.

Gyurcsány jelöltje rendszeresen becsmérli a vidéki embereket, tudatlannak, bunkónak, ostobának nevezve őket. A fent idézett példa előzménye az volt, hogy egy másik videójában Márki-Zay úgy fogalmazott: hogyha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni.

Márki-Zay folyamatosan támadja a különböző társadalmi csoportokat, így rendszeresen tesz gyűlölködő megjegyzéseket a falusi emberekre is, ostobának, bunkónak, tudatlannak nevezve őket. – Az, hogy vannak vidéken bunkók, az nem azt jelenti, hogy minden vidéki bunkó – mondta egy korábbi videóban, egyfajta bocsánatkérésnek szánva. Aztán kiderült, hogy valójában csak önmagára és néhány más vidéki polgármesterre gondolt, mint akik nem „bunkók.„

Arról is beszélt máskor, hogy „a szegény, tudatlan vidékieket fel kell világosítani”, méghozzá úgy, hogy budapesti aktivistáknak kell eljuttatni a baloldali propagandát a vidékiekhez, ehhez pedig gyakorlatilag meg kell szállni a településeket.

Forrás: 888.hu

Szerző: Mediaworks Hírcentrum

Kép: Mohai Balázs