A Fehér Ház elítélte azt a floridai törvényt, amely korlátozná az iskolák lehetőségeit a szexuális irányultságról és nemekről szóló tanításban, egyben azt az LMBTQI+ gyerekek elleni „célzott támadásnak” nevezve. A floridai szenátus oktatási bizottsága kedden fogadta el a jogszabályt – írja az Independent brit lap

„Szeretném, ha az LMBTQI+ közösség minden tagja, különösen azok a gyerekek, akiket ez a gyűlöletes törvényjavaslat érinteni fog, tudnák, hogy szeretnek és elfogadnak benneteket, úgy, ahogy vagytok. Mögöttetek állok, és kormányom továbbra is harcolni fog azért a védelemért és a biztonságért, amit megérdemeltek” – tweetelte Joe Biden.

Zajlik az érzékenyítés az amerikai állami iskolákban, ezt állítaná meg a floridai törvényjavaslat

A jogszabály szövege így szól: „Az iskolai körzet nem ösztönözheti a szexuális irányultságról vagy nemi identitásról szóló tantermi vitát az általános iskolai osztályokban, illetve olyan módon, amely nem felel meg a tanulók életkorának vagy fejlődésének”.

A jogszabály azt is kimondja, hogy a szülők „keresetet indíthatnak az iskolai körzet ellen annak megállapítása érdekében, hogy az iskolai körzet eljárása vagy gyakorlata sérti ezt a bekezdést, és keresetet nyújthatnak be jogsértés megszüntetésére. A bíróság kártérítést ítélhet meg, és ésszerű ügyvédi és bírósági költségeket ítélhet meg a szülőnek”.

Florida republikánus kormányzója, Ron DeSantis úgy fogalmazott, „nem akarom, hogy az iskolák valamiféle ideológiai viták játszóterévé váljanak”.

A republikánus kormányzó közölte, támogatja a törvényjavaslatot, amely megtiltaná a szexuális irányultság és a nemi identitás megvitatását az állam általános iskoláiban. Egy hétfői miami rendezvényen újságírók kérdésére azt mondta, „teljesen helytelen”, hogy a tanárok a nemi identitásról beszélgetnek a diákokkal, sőt azt is helyteleníti, hogy –miként fogalmazott– „elrejtik az osztálytermekben folyó beszélgetéseket” a szülők elől – írja az NBC News amerikai portál.

“Az iskolák feladata az, hogy megtanítsa a gyerekeket írni, olvasni. Tudományt, történelmet kell tanítani nekik, állampolgári ismereteket és az amerikai alkotmányt, hogy megértsék, mi teszi egyedivé az országunkat” – hangsúlyozta DeSantis.

A GLSEN, az LMBTQI+ diákok jogaiért küzdő nonprofit csoport szerint a floridai intézkedéshez hasonló törvény négy államban hatályos: Texasban, Oklahomában, Louisianában és Mississippiben. Hozzáteszik, három államban, Arkansasban, Tennessee-ben és Montanában tavaly olyan törvényjavaslatokat fogadtak el, amelyek lehetővé teszi a szülők számára, hogy a diákokat kivehessék a szexuális irányultságról vagy nemi identitásról szóló órákról.

A tantervnek tartalmaznia kell az érzékenyítést

Hét államban azonban, Kaliforniában, Coloradóban, Connecticutban, Illinoisban, Nevadában, New Jerseyben és Oregonban olyan törvények vannak érvényben, amelyek előírják, hogy a tantervnek tartalmaznia kell az LMBTQ emberek iránti érzékenyítést – közli a nonprofit civil szervezet.

A Fehér Ház élesen elítéli Floridát

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője élesen elítélte a jogszabályt. „Minden szülő azt reméli, hogy vezetőink gondoskodnak gyermekeik biztonságáról, védelméről és szabadságáról. Ma a floridai konzervatív politikusok elutasították ezeket az alapvető értékeket azzal, hogy olyan törvényt terjesztettek elő, amely azokat a gyerekeket célozza és támadja, akiknek a legnagyobb szükségük van a támogatásra, az LMBTQI+ diákokat, akik önazonosságuk miatt zaklatásnak és erőszaknak vannak kitéve”.

Psaki azzal érvelt, hogy a republikánus törvényhozók korlátozni próbálják, mit olvashatnak és tanulhatnak a diákok az iskolákban, és ez a jogszabály nem elszigetelt eset.

Tavaly DeSantis egy olyan jogszabályt fogadott el, amely kimondja, hogy egy transznemű lány nem indulhat a versenysportban anélkül, hogy előbb ne mutatná be születési anyakönyvi kivonatát, amely igazolja, hogy születésekor lány volt.

Forrás: hirado.hu

Fotó: MTI/EPA/DNCC