Ötven nappal a választás előtt az abszolút többség Orbán Viktort támogatja!

A tegnap évértékelőt tartó Orbán Viktort az aktív magyar szavazók nagy többsége, 58 százaléka szeretné miniszterelnöknek, ráadásul a hivatalban lévő kormányfő népszerűsége az utóbbi 12 hétben rendre 50 százalék fölött volt. Baloldali kihívójának, Márki-Zay Péternek a támogatottsága a kampányidőszak kezdetekor lényegesen alacsonyabb: február elején az aktív szavazók mindössze 24 százaléka mondta azt, hogy őt szeretné kormányfőnek, ami esetében a második legrosszabb adat 2021 novembere óta – derül ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából, amely az elmúlt 12 hét adatait összegzi.

Az országosan reprezentatív kutatások 2021 utolsó hat, illetve 2022 első hat hetében mérték fel azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelöltet az aktív szavazók hány százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni. A kutatási trendek azt mutatják, hogy a válaszadók rendre abszolút többséget meghaladó arányban mondták azt, hogy Orbán Viktort szeretnék miniszterelnöknek. A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő népszerűsége továbbra is töretlen: a mögöttünk hagyott 12 hétben 52–61 százalék között mozgott az őt támogató, aktív megkérdezettek aránya – ez most 58 százalék.

Forrás: Alapjogokért Központ

Forrás: Alapjogokért Központ

Évértékelője alapján Gyurcsány Ferenc teljes támogatását bíró Márki-Zay Péter népszerűsége ezzel szemben a legutolsó adatfelvételkor csökkent: a baloldal miniszterelnök-jelöltjét 2022 negyedik hetében csak az aktív szavazók 24 százaléka támogatta, vagyis kevesebb mint egynegyedük szeretné őt kormányfői pozícióban látni. A hódmezővásárhelyi polgármester országos szimpátiaindexe a felmérések kezdetétől fogva, hétről hétre alacsony volt. Tavaly év végéhez közeledve érte el támogatottsága az eddigi mélypontját: akkor 22 százalék mondta azt, hogy őt szeretné kormányfőnek – ezen most csak két százalékot tudott javítani.

Forrás: Alapjogokért Központ

Forrás: Alapjogokért Központ

Márki-Zay Péter lemaradása azért lehet még mindig ilyen jelentős, mert hétről hétre jóformán kipécéz egy adott társadalmi csoportot: nevezte már tudatlannak a vidékieket, gúnyolódott a nyugdíjasokon vagy ostobának titulálta azokat, akik pártolják a gyermekvédelmi törvényt. Mindemellett a korábbiakban kritizálta a rezsicsökkentést, a minimálbért, a 13. havi nyugdíjat és az alapvető élelmiszerek hatósági árstopját is.

2022Plusz: De azért soha ne felejtsük el, hogy noha a „futóbolond” Márki-Zay Péter vezeti majd a baloldal listáját, sem a szavazólapon, sem az egyéni körzetekben nem találkozik majd a nevével a szavazópolgár. Még egy esetleges baloldali győzelem esetén sem valószínű, hogy a Márki-Zay lenne a miniszterelnök, legfeljebb ideig-óráig, vagy addig sem.

De senkit ne altasson el az ő vesszőfutása! Még nem nyert a Fidesz! Ahhoz el kell menni szavazni! A kampány javában zajlik. Ébresztő!

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: mandiner.hu