Bár nem kedvenc időtöltésem, időnként azért bele szoktam olvasni a Facebook bejegyzésekbe, ahol minden következmény nélkül lehet hebehurgyaságokat írni. Ámbár előfordul, hogy az üzemeltető, a neki nem tetsző bejegyzéseket eltünteti, mondván „a mondatok a nyugalom megzavarására alkalmasak,” de ezek nem vonatkoznak a szivárványos liberális sületlen mondatokra. Ettől függetlenül érdemes a korrektnek mondott hazamegmentő mondatokat tanulmányozni. Íme, néhány példa.

Donáth Anna Facebook

Kép: Facebook

Hogyan lopta el a Fidesz az EU-s támogatásokat a magyaroktól? – olvasható Donáth Anna közösségi oldalán, aki egyebek mellett azt írja:

„Ha jobban megértjük, hogyan lopta el a Fidesz az EU-s támogatásokat a magyaroktól, igazságot fogunk tudni szolgáltatni, és megakadályozni, hogy tovább sikkaszthassanak az iskolákra, kórházakra és munkahelyre szánt  támogatásokból. Éppen ezért fontos, hogy az uniós jogállamisági jelentés pontosan és helyesen írja le a helyzetet Magyarországon és Európában. Ezért szólaltam fel az Európai Parlament LIBE (Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi) bizottságában, melynek én is tagja vagyok.”

Hogy jobban megértsük, a bejegyzésben nem esik szó kedvenc barátnőjéről, aki EU-s pénzeken nyerészkedett. Pedig illene Katikával is foglalkozni! De mint tudjuk, Dontáh-éknál a jellemesség nem családi erény, mert arany igazság a von Haus aus!  

Ujhelyi István

Kép: Facebook

No de nézzük Ujhelyi Pisti Facebook bejegyzését:

Ez a sokat emlegetett „jogállamisági mechanizmus” egy végtelenül egyszerű dolog.

„Aki nem tartja be a szabályokat – például lop a közösből -, az nem is részesülhet automatikusan a közösség nyújtotta előnyökből. Hogy lefordítsam orbáni nyelvre: aki elköti a lovakat, az nem ehet tovább a közös kipcsak-dakota tábortűznél; aki sípcsonton rúgja a másik játékost, az bizony lapot fog kapni, mindegy mit dumál a sporinak. Piros lesz a büntetőlap, nem sárga.

Most szerdán fog ítéletet hirdetni az Európai Unió Bírósága a lengyel-magyar közös beadvány ügyében, amelyet az Európai Unió úgynevezett jogállamisági mechanizmusa ellen nyújtottak be az illiberális kormányok.

Annak tartalma jó eséllyel megjósolható: egyfelől abból, hogy a Fidesz már politikai zsarolásról és sorosista összeesküvésről, meg külföldi beavatkozásról beszél, másfelől a Bíróság főtanácsnokának megjelent álláspontjából, amely szerint a jogállami mechanizmus elfogadása és elindítása összeegyeztethető a hatályos szerződésekkel és tiszteletben tartja a jogbiztonság elvét. Ha ez lesz szerdán a bírói tanács megfelelő többségének döntése is, az leegyszerűsítve zöld lámpát ad a jogállamisági eljárásnak.

Hogy ki, mikor kötött el és hogyan lovakat, amelyeket eladott a liberális Európát uraló cégeknek a kétezres évek közepén arról most ne beszéljünk, mert Pistának és társainak rövid a memóriája. Arról szintén ne beszéljünk, hogy ki rúgja sípcsonton a másikat, mert a piros lapos bukást nem tudják megemészteni. Azt meg végképp nem érti Ujhelyi és elvbarátai, hogy nem egy játékost rúgnak sípcsonton, hanem egy egész csapatot, vagyis a nemzet többségét.

Azt pedig, hogy az Európai Unió Bírósága döntését előre közli Pista, nem újdonság, hiszen hallottunk már ilyenről. Ujhelyi elvtárs! Elég csak a Tanú című filmet megnézni, ha esetleg a nagyszülők és a szülők erről nem beszéltek volna önnek. Bár ezt kétlem!

Lendvai Ildikó

Kép: Facebook

No de pillantsuk rá a betűvető Lendvai Ildikó bejegyzésére:

„Ez szörnyű. Itt ülök egész nap, kezemben tükör, készen arra, hogy rágravírozzam Magyarország újabb törvényét. Tudják, a hét mellé, amely Orbán aranyköpéseit rögzítve ott van a Karmelita falán, jobbak ajándékba is kaptak. De nem tudom! És ennek csak egyik, jelentéktelenebb oka, hogy fogalmam sincs, hogy kell gravírozni.

Kedves Ildikó!

Kiváló gravírozó tanfolyamok vannak, bár az, hogy egész nap a tükröt tartja a kezében, annak talán más oka lehet. Vagy azt nézegeti, hogy hol kellene újabb ráncokat felvarratni, vagy – bár nehezen elképzelhető – lelkiismereti vizsgálatot tart. Ámbár bejegyzésében sérelmezi, hogy a miniszterelnök beszédében azt mondta a baloldal »mégiscsak benne van a nemzetben, de mint a balsors a Himnuszban«. Hát, ha őszinték akarunk lenni, amit ebben az országban produkáltak 1919-től kezdve 2010-ig az balsors volt a nemzetnek. Éppen ezért javaslom, hogy ne szorongassa azt a tükröt egész nap, mert, ha véletlenül eltörik, az nagyon nagy bajt jelent.