Február 24-én ünnepli fennállása huszadik évfordulóját a Terror Háza Múzeum. Ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót, ahol a visszatekintés, valamint a programok ismertetése mellett Márki-Zay Péternek, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének azon mondatai is szóba kerültek, amelyek szerint a kommunistákat és a fasisztákat is ők képviselik. Schmidt Mária, az intézet főigazgatója úgy véli, ideális esetben ilyenkor érne véget egy politikusi pálya, míg Kovács Zoltán államtitkár kiemelte, hogy Márki-Zay szavai bizonyítják a múzeum létjogosultságát.

– Szimbolikus, hogy 2000. június 16-án döntött az akkori kormány arról, hogy megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól – közölte Kovács Zoltán. Az nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár emlékeztetett: annak idején a baloldal megpróbálta megakadályozni az emléknapot és a Terror Háza megnyitását.

– Tegnap olyan mondatok hangzottak el a baloldal miniszterelnök-jelöltjének a szájából, amik egyrészt a múzeum létjogosultságát bizonyítják, másrészt figyelmeztetnek arra a veszélyre, ami nem csak Magyarországon, hanem egész Európában, de az Egyesült Államokban is egyre markánsabb, ez pedig  a totalitárius diktatúrák, kiváltképp a kommunizmus bűneinek a relativizálása. Ezzel utalt arra Kovács Zoltán, hogy Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy ők a kommunistákat és a fasisztákat is képviselik. Mint az államtitkár rögzítette, emiatt továbbra is sok a teendő, hiszen a Terror Háza pont arra hivatott, hogy megakadályozza a totalitárius diktatúrák újbóli térnyerését.

– Már a megnyitó előtti hónapokban ádáz támadásokat intéztek a múzeum ellen – hangsúlyozta Schmidt Mária, az intézet főigazgatója. Továbbá kiemelte, hogy a baloldali elit azt gondolta húsz éve, hogy csak ők értelmezhetik a múltat, és nem tudták elfogadni, hogy valami olyat tapasztaljanak, amihez nincsenek hozzászokva.

– Az a diktatúra, amit bemutatunk, nem egy történelmi, véletlen baleset volt, ami egy jó szándékú ideológia kisiklásának az eredménye – húzta alá Schmidt Mária, aki büszke arra, hogy a múzeummal rengeteg fiatal számára is megmutathatják, hogy a náci és a kommunista diktatúra egy tőről fakad.

A sajtótájékoztatóról Máté Patrik beszámolóját a Magyar Nemzetben olvashatják.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs