Tavaly a magyar gazdaság 7,1 százalékkal nőtt, ezzel a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedése lett a 2021-es – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.

A tárcavezető a reggel megjelent statisztikát kommentálva kiemelte: az adatok két dolgot mindenképpen mutatnak, egyrészt bebizonyosodott, hogy eredményes az adócsökkentésre, a családok és a vállalkozások támogatására, valamint a beruházásokra épülő gazdaságpolitika. Ezek gyors visszaépülést tesznek lehetővé egy válság után is – mondta.
Rámutatott: uniós összevetésben kiemelkedő teljesítményt tett a magyar gazdaság 2021-ben. Idén a tárca szerint 5,9 százalék lehet a növekedés.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2021-ben 7,1 százalékkal növekedett az előző évihez viszonyítva, 2019-hez mérten 2,1 százalékkal nőtt – közölte kedden a KSH.

Forrás: MTI

Kiemelt kép:  Varga Mihály pénzügyminiszter legfrissebb Facebook-bejegyzéséből.