Felfüggesztette az amerikai Amazon kereskedelmi vállalat a Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) mozgalom online adománygyűjtését, miután a szervezet nem tudott elszámolni a hatvanmillió dolláros (18 milliárd forint) év végi záró egyenlegével.

A BLM egy ritkán használt manőverrel nemrégiben megváltoztatta a könyvelési ciklusát a naptáriról a pénzügyire, lehetővé téve, hogy később jelentsék be, honnan érkeztek milliók 2020 második felében. A mozgalom azt sem tudta megmondani, hogy ki a szervezet jelenlegi vezetője, és így ki felel az összegyűjtött pénzekért.

A mozgalom egyik alapítója, Patrisse Cullors korábban úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, ki a szervezet jelenlegi vezetője, de az említett összeg a „fehérek bűntudatából származik”, és cégek adták a mozgalomnak. Cullors tavaly májusban hagyta abba a BLM irányítását, miután azzal vádolták, hogy 3,2 millió dollár (960 millió forint) értékben vásárolt magának ingatlanokat az adományokból. Nem tudni pontosan, hogy a cégek mennyit küldtek a BLM-nek, de az Amazon mintegy tízmillió dollárral, míg az Intel processzorgyártó egymillió dollárral járult hozzá összesen „a társadalmi igazságosságért küzdő” szervezetek munkájához.

Wittich Zoltán írását a Magyar Nemzetben olvashatják.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Craig Lassig