A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Nógrád megyei Héhalmon jelentette ki: „Az összefogás a válasz az egyházakat és a vidéki embereket ért fenyegetésekre”.

Soltész Miklós a kormányzati támogatással megújult Kisboldogasszony Plébániatemplom ünnepélyes megáldása alkalmából arról beszélt: a rendszerváltozás kezdetén sokan bíztak abban, hogy a Sztálin, Rákosi, és Apró Antal nevével fémjelzett idők nem fognak visszatérni. Remélték, hogy a vidékiség nem jelent hátrányt, és nem üldözik tovább a kereszténységet – tette hozzá. Ám 32 év után csalódniuk kell, hiszen újra fenyegetik és gúnyolják a vidéki embereket a rendszerváltás előtti időket „magukévá tevő” politikai erők, melyek az egyházaknak támogatások megvonását, intézményeik ellehetetlenítését ígérve, kommunista időket idéző módon, olykor papokat és híveket börtönnel, akasztással fenyegetnek – húzta alá.

Mindez azt mutatja, „az apró klánok és az apró klónok itt vannak közöttünk” – fogalmazott.

A kereszténység és az ország válaszának ez esetben is egyértelműnek kell lennie, mint amilyen a héhalmi templom felújítására adott válasz volt: a helyiek összefogásával és az egyház, valamint a kormány és a térség országgyűlési képviselőjének segítségével elhárult minden akadály, és az épület külső rekonstrukciója megvalósulhatott – emlékeztetett.

Ugyancsak az összefogás eredménye, és a közösség erejét bizonyítja, hogy 2021-ben Nógrád megyében a magyar templomfelújítási program keretében több mint 700 millió forintból 42 településen 46 templom felújítása indult el, illetve fejeződött be – ismertette. Soltész Miklós szerint Héhalmon minden hívő ember számíthat arra, hogy a polgári kormány a jövőben is tiszteli és segíti a települést, hiszen az a közösség, amely számos papot adott az elmúlt évtizedekben a magyar katolikus egyháznak, megérdemli, hogy temploma tovább szépüljön. A politikus felszólította a jelenlévőket: ne hagyják válasz nélkül legfőbb értékeink, a gyermekek, a családok és az egyházak ellen indított támadásokat.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter