Igaz, nem a város főterén, ahogy sokan kérték, hanem a várban, de ez így is nagyszerű hír. Pár hónapon belül avathatják. – olvasható a Főtér portálon.

Közel egy évtizeddel ezelőttig Nagyváradon csak egy szűk, állomás melletti sikátor viselte a város alapítójának, Szent Lászlónak a nevét. Miután a helyi magyar közösség egyre hangosabban követelte egy új köztéri szobor felavatását, amire jó alkalmat teremtett a Szent László tér (hivatalos nevén Egyesülés tér) felújítása, és az ott trónoló Mihály vajda szobrának elmozdítása, annyit sikerült elérni, hogy a központi hidat Szent Lászlóról nevezzék el. Az önkormányzat nyolcezer aláírást sepert le egy mozdulattal (ennyien írták alá a szoborért indított petíciót), de a híd elnevezésével mutatott némi hajlandóságot a kompromisszumra.

Az EU-s finanszírozással megújuló vár időközben a város egyik legvonzóbb turisztikai látványossága lett, melyet azóta is igyekeznek megtölteni élettel, tartalommal. Egyre szélesebb körben ismert izgalmas története, az egykori királysírok kuriózuma, ugyanakkor a felújítás során tett fontos régészeti felfedezések egyaránt hozzájárulhattak ahhoz, hogy az önkormányzat szerint is jó ötlet egy Szent László-szobor ottani elhelyezése.

A váradi római katolikus püspökség 2017-ben, a Szent László Emlékév keretében kezdett mozgósítani egy bronzszobor anyagi költségeinek fedezéséért, s amint Böcskei László püspök egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, nagyon sokan az ügy mellé álltak, nemcsak katolikusok, és nemcsak a helyi magyar közösség tagjai. Téglajegyes gyűjtéseket szerveztek, de a Varadinum Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap is finanszírozta a létrejöttét.

A szobor Deák Árpád szobrászművész munkája, a zimándújfalui öntőműhelyből való elszállítását, a felállítás és a talapzat költségeit az önkormányzat vállalta magára. A püspök emlékeztetett arra, hogy már a 14. században állt egy szobor a várban, ugyanott, ahol a most bronzba öntött szobor elhelyezését is elképzelték. Reményét fejezte ki, hogy az egész közösség magáénak érzi majd, és a város kulturális örökségének fontos részévé válik.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Florin Birta polgármester Várad multikulturalitását, az etnikai tolerancia és párbeszéd modellértékű megvalósulását hangsúlyozta, aminek a megőrzése a továbbiakban is fontos cél. Megjegyezte, a szobor kapcsán semmilyen rossz szándékú interpretáció nem állja meg a helyét, hiszen Szent László feltette Váradot a keresztény Európa térképére, amire minden váradi büszke lehet.

A szobrot még idén, az év első felében felavatják.

MTímea írása a Főtér portálon jelent meg.

Kép forrása: Főtér