A Metropol eljutott az ügyvédhez, aki egy strómanszerződéssel segít Mártha Imrének, a fővárosi közműcégek csúcsvezetőjének elrejteni óriási vagyonát. Mártha így bármikor, potom összegért visszaveheti milliárdos ingatlanokat rejtő cégét. Időközben már rendőrségi feljelentés is született az ügyben.

Az ügyvéd kicsit olyan, mint Colombo felesége: tudjuk, hogy létezik, de nem látható soha. Menekül a nyilvánosság elől dr. SZ.SZ.L. ügyvéd, aki a Metropol által megszerzett dokumentumok szerint egyértelműen Mártha Imre strómanja. Végül a lap, a XII. kerületben megtalálta és megpróbált beszélni vele.

A Metropol először telefonon hívta fel az ügyvéd irodáját. Már a számát sem volt könnyű kideríteni, figyelemre méltó, hogy az ügyvéd az interneten „szinte nem is létezik”, egyedül az ügyvédek nyilvántartásban találni rá.

Más ügyvédi irodáknak profi honlapjaik vannak fotókkal, elérhetőségekkel – de ő a neten is rejtőzködik, mintha nem lenne fontos neki, hogy megtalálják – csak az, aki neki számít – tette hozzá a lap.

A telefont személyesen soha nem veszi fel, csak a munkatársain keresztül lehet vele kommunikálni. Ők viszont sem mobilszámot, sem e-mail-címet nem adnak ki. A Metropol, több mint egy héten át próbált beszélni az ügyvéddel. Kollégái először azt mondták, jöjjenek másnap délután, aztán a megbeszélt időpontban senki nem nyitott ajtót nekik.

A környék elegáns, a 12. kerület polgári része, többszintes régi polgári házakkal, fasorokkal, nagyon gondozott portálokkal, modern kaputelefonokkal. Itt csak a nagymenők tartanak fenn irodát. De sajnos a kaputelefonon nem jutottak túl a Metropol munkatársai. Azt mondták, most még sincs bent az ügyvéd úr.

A következő nap telefonon próbálkoztak. Egy kollégája szerint ekkor sem volt benn, ám mint mondta, másnap biztos az irodában lesz, és késő délelőtt fogadja a lapot. Aztán a megbeszélt időpontban sem jutottak túl a társasház lenti bejárati kapuján. A kaputelefonon keresztül közölték velük, hogy az ügyvéd úr mégsem szeretne nyilatkozni.

A következő hívásaikat már a titkárnő sem vette fel. Innentől kezdve mintha a telefont sem akarták volna felvenni. Ezt követően már idegen telefonszámról sem lehet elérni az irodát.

Budai Gyula megítélése szerint az ingatlanfejlesztéssel, ingatlanforgalmazással foglalkozó társaság érdemben nem működik, tevékenysége csupán az ingatlanvagyon titokban tartása.

Mindezek alapján az országgyűlési képviselő arra jutott: a vételi jogról szóló szerződést Mártha Imre és üzletfele egyértelműen azért kötötte meg, hogy a Lázár Houses Kft.-be bevitt ingatlanvagyont elrejtse a hatóságok elől, ugyanakkor felvetődik, hogy a cég színlelt gazdasági tevékenységet végzett.

A jogász lényegében csak névlegesen tulajdonosa a kft. 26 százalékának, annak valódi tulajdonosa Mártha Imre. Ezek a körülmények pedig Budai Gyula szerint megalapozzák a csalás gyanúját, emiatt szükséges, hogy a rendőrség nyomozás keretei között járjon utána az ügynek.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Metropol/MN

Kép: Facebook