A kormány álláspontja szerint Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első – írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) csütörtök este az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével megkezdte működését a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs. A kormány különös hatáskörű szakmai döntés-előkészítő testülete az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálására jött létre.

A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs döntött arról is, hogy Magyarország természetesen védelmet nyújt a szomszédos Ukrajnából menekülőknek, nemcsak a kárpátaljai magyaroknak, hanem az ukrán állampolgároknak is. Az Ukrajna területéről érkező ukrán állampolgárok, illetve az Ukrajna területén jogszerűen tartózkodó ukrán állampolgársággal nem rendelkező személyek Magyarországon is benyújthatják menekültügyi kérelmüket, és a magyar hatóság ideiglenes védelemre jogosultként ismeri el őket. A menekültek befogadására való felkészülés is megkezdődött – fejtették ki.

A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs tagja Orbán Viktor kormányfő; Pintér Sándor belügyminiszter; Benkő Tibor honvédelmi miniszter; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter; Varga Mihály pénzügyminiszter; Kovács József, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti információs államtitkára; Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka; Bunford Zsolt János, az Információs Hivatal vezetője; Bárdos Szabolcs, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője; Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetője; valamint Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetője. A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülésének állandó meghívottja Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke; Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter; Nagy János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár és Bordás Gábor, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára – derül ki a KTK közleményéből.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: hirtv.hu