Ön is segítene az ukrajnai háború elszenvedőinek? A Mandiner összeszedte az információkat, hogy segíthessen!

Ádám Rebeka Nóra írása kezdetén röviden a helyzetet vázolja: a háború kitörése napján rengetegen indultak meg Ukrajnából Magyarország, Románia és Szlovákia felé. A nagy forgalom nemcsak a vasútállomásokra, hanem az autós határforgalomra is jellemző: főleg azok a férfiak és fiatal fiúk szeretnének kijutni az országból, akik katonakötelesek, így érintené őket a mozgósítás, de akadnak nagy számban családok is, akik egy szál bőrönddel indultak neki az útnak.

Kitört a pánik, a benzinkutakat ellepték az autósok, a boltokban és a patikákban is megnövekedett a forgalom, s a bankoknál is sorban állnak az emberek, hogy pénzt vegyenek fel.

Nagyon sok szervezet, cég, csoport és civil ember hirdetett azonnal adománygyűjtést az ukrajnai háborús helyzet miatt bajbajutottak megsegítésére.

Ön is segítene, de nem tudja, hogy hol és miként tudná ezt megtenni?

Segítünk, hogy segíthessen!

A teljesség igénye nélkül (a Vöröskereszttől a több mint harmincezer fős civil Facebook-csoportig), összeszedték azokat a szervezeteket, csoportokat, cégeket, illetve azokat a gyűjtőpontokat, szállás- és fuvarfelajánlásokat, amelyekhez ön is csatlakozhat, vagy akiken keresztül adományai el tudnak jutni az arra rászorulókhoz.

Erről részletesen a Mandineren olvashatnak.

Kiemelt kép: Magyar Református Szeretetszolgálat közösségi oldala