Orbán Viktor politikáját dicsérte a legnagyobb amerikai konzervatív seregszemleként számontartott Conservative Political Action Conference (CPAC) floridai konferenciájának harmadik napján Dan Schneider.

Az eseményt szervező Amerikai Konzervatív Unió (ACU) igazgatója beszédében méltatta a magyar miniszterelnököt többek között az illegális bevándorlás elleni védekezésért, valamint a magyar gyermekvédelmi törvényért.

Kiemelte, hogy állandó harcok dúlnak Brüsszel és a nemzeti szuverenitásukért küzdő államok, így például Magyarország között.

Az egész CPAC konferencián uralkodó témák voltak a Magyarországon is kiemelt ügyek: a gyermekek védelme, neveléshez való joga, továbbá az illegális bevándorlás. Ted Cruz texasi szenátor és Josh Hawley, Missouri állam szenátora például Joe Biden migrációs politikáját bírálták, Mike Pompeo egykori külügyminiszter a külpolitikáját szedte ízekre, Candace Owens volt, a világ legbefolyásosabb internetes véleményvezérének beszédének pedig a család állt a középpontjában.

Dan Schneider neve ismerősen csenghet Magyarországon, a befolyásos amerikai konzervatív szervezet vezetője tavaly is többször járt hazánkban. Felszólalt például a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson, ekkor Orbán Viktorral is alkalma nyílt szót váltani. Azt írta Twitter-oldalán:

„Reméljük, Orbán Viktor miniszterelnök úr csatlakozik hozzánk a magyarországi CPAC-en. Ő megmutatja egész Európának, hogy a nemzeti szuverenitás miért olyan fontos.”

Az igazgató szervezte le azt is, hogy  a CPAC első európai rendezvényének éppen Magyarország ad otthont március végén, az esemény tematikája pedig az „Isten, haza, család” hármas egységére épül majd. A döntést akkor azzal indokolta: „Európából már több ország bejelentkezett ugyan, hogy szívesen rendeznék meg az eseményt a saját országukban, azonban az ACU kitartott azon álláspontja mellett, hogy kizárólag olyan országnak adja oda a szervezés jogát, amely elkötelezett a nemzeti szuverenitás és a hagyományos értékek megőrzése mellett.”

Az idei floridai konferencián egyébként az Alapjogokért Központ (AK) immár negyedik alkalommal képviselteti magát, felszólal az eseményen Szánthó Miklós, a szervezet igazgatója is.

Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Twitter