Ellenzékünk a hataloméhség és a bosszúállás lelke által vezérelt, a hazaszeretet messze áll tőlük. Az április 3-i választások tétje nagy, mert éppen egy hazaszerető, országáért inaszakadtáig harcoló kormányt akarnak leváltani, külföldi segédlettel.

Mi várna ránk az ellenzék győzelme esetén, mely a külföldi érdekeket szolgálja, és csakis a hataloméhség és bosszúállás vezérli, hazaszeretet helyett?

Az ellenzék hatalomra kerülése esetén, azonnal darabokra hullna szét, mert nincs kohéziós erő a hazaszeretet, csak a hatalom akarása, a bosszúállás és az idegen érdekek kiszolgálása.

A migráns hadak akadálytalanul jöhetnének be hazánkba, hiába hazudják, (a szavazatok miatt), hogy marad a kerítés és a határvédelem. Túl sok nyilatkozatot tettek már a „humánum” és „emberség” jegyében, a migránsok érdekében, mert ezt Brüsszel és a liberális jóemberkedés így várja tőlük. Ők nem gondolnak abba bele, hogy az idő múlásával ott tartanánk ahol Nyugat, a terrortámadások célpontjaiként. Talán egy összehangolt iszlamista támadás részeseként, ami Berlint, Londont, Párizst, a skandináv országokat is érintené és Budapestet. Egyre több jogokat követelnének maguknak, a keresztek eltüntetését, mert sérti az érzékenységüket, az oktatásban az iszlám tanítását, a politikában a részvételüket, és mivel többnejűség van, hamarosan a demográfiai mutatókban felülkerekednének, bekövetkezne az iszlamizáció, ahogy a nyugati országokban rövid időn belül. Mindez keresztény kultúránk romba döntését jelentené, de ez csak egyik oldala a veszélynek. Ez lenne hosszú távon az egyik következménye az ellenzék győzelmének, a káoszról és a gazdasági romlásról nem is beszélve. Ez nemcsak a szociális háló meggyengülése miatt következne be, amit a migránsok eltartása jelentene, hanem az ellenzék szétesése miatt, mert a szivárványkoalíciót nem tartja össze a hazaszeretet, csak a hataloméhség és bosszú.

Az Alkotmány lerombolásával az ellenzék erkölcsi romlásba döntené az országot. Ez jelentené keresztény kultúránk tönkretételének másik forrását. Azonnal kiszolgálnák a nyugati igényeket, bevezetnék az egy férfi és nő házassága helyett, a homoszexuális és leszbikus házasságot és az örökbefogadást. Ez utóbbi a gyerekek megrontásában venne részt. A gyermekvédelem megszűnne, kifestett transzneműek járnák az óvodákat, iskolákat, hogy a nyugati progressziót szolgálják. Tananyag lenne a LMBTQ és gender elmélet, ami 70- él is több nemet fogadna el, miközben a teremtés történet férfi és nő megteremtéséről szól. Ez azonban őket egyáltalán nem érdekelné, a Biblia nem lenne nálunk sem viszonyítási alap többé, ahogy ez a nyugati országokban van. Felmondanák a vatikáni szerződést, ahogy ezt Gyurcsány ígérte korábban. Lecsökkentenék az egyházi iskolák költségvetését, holott éppolyan állami feladatot látnak el, mint a többi iskola. Az egyházi intézmények ugyanis nagyon szúrják az ellenzék szemét, kivéve az adócsaló, kis szektát működtető Iványi intézményei. Habár Iványi azt sem tudja, hogy Jézus a Megváltó, vagy tovább várjunk a Messiásra, ahogy a zsidók teszik. Őket azonban ez nem zavarná, azonnal elismernék Iványi szektáját, a történelmi egyházak sorába emelnék.

Megszüntetnék a Fidesz jóléti, családbarát intézkedéseit, adót emelnének, elvonások lennének, ahogy volt ez 2010 előtt a Gyurcsány érában. Megkezdenék az intézményekben a lefejezéseket, mindenhová saját embereiket ültetnék, indulna a zsebek kitömése, a korrupció ütné fel a fejét, mert arra vágynak, amit a Fideszre fognak. Az ő embereik tömjék meg a zsebüket, hiszen sokat vártak, 12 évet. Ahol baloldali önkormányzati vezetés van, ez jól látszik, hogy dívik a korrupció, a Városházán, Zuglóban. Igen, a Fideszben is felütötte a fejét, de ez közel sem olyan mértékű, mint ahogy az ellenzék kommunikálja.

A hataloméhség és a bosszúállás szelleme kielégülne, de az ország romokban heverne mind gazdaságilag, mind erkölcsileg, a Nyugatnak behódoló politika miatt. Nyugat erkölcsileg nulla, már nem viszonyítási alap többé a Tízparancsolat, az individuális szabadságjogok győztek, ahol már nincs különbség a jó és a rossz között. E vakság miatt a gyerekeket megrontják, nemi nevelés címén pornográf, homoszexuális propagandával. Ez lenne a mi sorsunk is, ha az ellenzék kerülne hatalomra.

Az ellenzéknek nincsenek erkölcsi skrupulusai, a magát kereszténynek valló miniszterelnök jelölttel az élen. Csak a hatalom akarása, ahogy Nietzsche mondta, és a bosszú lelke él bennük. A haza mentése most a helyes szavazás, az értékeket felvállaló, gyerekeinket védő, hazaszerető jelenlegi kormányra. A rossz döntés, végzetes lehet hazánk jövőbeli sorsára nézve. Jó lesz elkezdeni imádkozni.

„Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten.”(Zsolt62, 8)

Kiemelt kép: MN