A külgazdasági és külügyminiszter élesen bírálta a baloldali miniszterelnök-jelöltet azon állításáért, miszerint a kárpátaljai magyarok „oroszbarátok” lennének – írja a Mandinerre hivatkozva a Magyar Nemzet.

Mint ismert, Márki-Zay Péter a napokban nyilatkozott úgy az orosz invázió elől menekülőkről, hogy

ne zárjuk ki a lehetőségét, hogy azért nagyon sok kárpátaljai magyar az inkább oroszpárti lehetett, mint ukránpárti ebben a konfliktusban.

Szijjártó Péter közösségi oldalán élesen bírálta ezen kijelentései miatt a baloldal miniszterelnök-jelöltjét. Mint ugyanis videójában fogalmaz: „a Kárpátalján élő magyarokról azt állította Márki-Zay Péter, hogy az Ukrajnával háborúban lévő ország pártját fogják.”A tárcavezető emlékeztetett arra is, hogy rengeteg kárpátaljai magyar tartózkodik még mindig az országban.

Önök szerint céltáblává válnak azok az emberek, akikről ilyet állít, védtelen céltáblává, vagy nem? – tette fel a kérdést Szijjártó.

Mint fogalmaz, Márki-Zay az ehhez hasonló nyilatkozataival „odadob egyértelműen a nacionalista, felfokozott indulatoknak”. Ezzel a baloldali jelölt emberek tízezreit sodorta veszélybe Szijjártó szerint, „és ez az ember fog bizalmat kérni a magyar emberektől arra, hogy ezt az országot vezesse” – tette hozzá.

Békét akarunk a régiónkban, és azt akarjuk, hogy véget érjen az emberek szenvedése Ukrajnában – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Földházi Árpád/mandiner.hu