Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban „Az európai civil társadalom szűkülő mozgástere” című jelentésről tartott EP-vitán azt hangoztatta, hogy a civil szervezetek védelme különösen fontos ma, amikor – szavai szerint – az alapértékeket, az alapjogokat veszélyek fenyegetik. Természetesen Donáth Anna jelentéséről van szó, aki azt kéri az EP-től, hogy védjék meg a civileket azoktól az elnyomó kormányoktól, melyek orosz mintára üldözik őket.

Védeni és támogatni kell a civil társadalmi szervezeteket, ezek azok ugyanis, amelyek felhívják a figyelmet a jogállamiságot fenyegető veszélyekre, a hatóságok felelősségére, illetve az Alapjogi Chartában rögzítettek betartására – közölte Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén hétfőn.

Didier Reynders „Az európai civil társadalom szűkülő mozgástere” című jelentésről tartott EP-vitán azt hangoztatta, hogy a civil szervezetek védelme különösen fontos ma, amikor – szavai szerint – az alapértékeket, az alapjogokat veszélyek fenyegetik.

Kijelentette: a civil társadalomnak nyitott térre van szüksége mindenfajta fenyegetéstől mentesen. Ezzel szemben – mint mondta – a civilek helyzete az elmúlt évek során romlott, mozgásterük csökkent, egyes tagállamok kormányzati fellépése illetve jogszabályaik akadályozzák a munkájukat, befolyásolják függetlenségüket. Egyes uniós tagállamokban a civil szervezeteket nem védik megfelelően a fizikai vagy szóbeli támadásoktól – hívta fel a figyelmet.

Az uniós biztos elmondta, hogy az Európai Bizottság rendszeresen vizsgálja azokat a tagállami fejleményeket, amelyek eredményéről az éves jogállamisági jelentésében számol be a testület. Közölte: a civil szervezetek szorosan részt vesznek abban a folyamatban, amely a jelentés elkészítéséhez vezet. Az uniós bizottság azonban az év folyamán tett tagállami látogatásai alkalmával is együttműködik a civil szervezetekkel a jelentést követő időszakok helyzetének vizsgálata céljából – tette hozzá az uniós biztos.

Donáth Anna, a Momentum Mozgalom európai parlamenti (EP-) képviselője, a kedden szavazásra ajánlott szöveg jelentéstevője a dokumentum bemutatásakor azt mondta: a civil szervezetek nem akarnak mást, csak nyugalomban élni és dolgozni. „Azt kérik, védjük meg őket azoktól az elnyomó kormányoktól, melyek orosz mintára üldözik őket” – fogalmazott.

Hangoztatta: „hibrid rezsimek” létrejöttéhez, és a civil társadalom terének szűküléséhez vezetett az, hogy az Európai Unió az elmúlt évtizedben nem állt ki megfelelőn a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok mellett. Eredményeképpen több tagállamban a kormányok akadályozzák a független civil szerveztek működését, és normalizálták az ellenük irányuló támadásokat.

A „civileket vegzáló” politikai lépésekre egyértélmű és határozott politikai választ kell adni – emelte ki a képviselő, majd hozzátette: „független civil szerveződések, független civil szervezetek nélkül nem beszélhetünk demokráciáról”.

Semmi sem indokolja a törvények felett állást

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában kiemelte: a civil szervezetek szabad és háborítatlan működése fontos európai hagyomány, azt viszont semmi sem indokolja, hogy ezek a szervezetek különleges bánásmódban, vagy kiváltságokban részesüljenek. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes civil szervezetek szándékosan hágják át a törvényeket, figyelmen kívül hagyva a hatósági utasításokat.

Rámutatott: nemrég arra derült fény, hogy a baloldali célokat szolgáló civil szervezetek hálózata „nagyipari módon manipulálja” az európai vitákat. Az Európai Parlament a civil szervezetekre vonatkozó újabb jelentésével azonban mentesíteni akarja ezeket a szervezeteket a szabályok betartása alól – figyelmeztetett.

„Elutasítunk minden olyan törekvést, mely megszüntetné a civil szerveztek elszámoltathatóságát, törvényes és átlátható működésük biztosítékait” – fogalmazott a Fidesz képviselője, majd hozzátette: ugyanolyan szabályoknak kell vonatkozniuk rájuk is, mint minden más szervezetre.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: az EP-jelentés a Soros-szervezeteket vonná ki a törvények hatálya alól. Nem lehet engedni, hogy a jog fölé emeljék azokat a Soros-alapítványok által támogatott NGO-kat, amelyek bizonyítottan elfogult politikai aktivizmust folytatnak – szögezte le a képviselő.

MTI

Fotó: Donáth Anna, Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd