Szélesítik a kivételek körét, gondosan elkerülve a magyar közösséget. Ennyit a szuverén szlovák jogállamról…

Zuzana Čaputová szlovák államfő hétfőn aláírta az állampolgárság törvény módosítását. Ez az elnöki hivatal álláspontja szerint lehetővé teszi, hogy a szlovákok ne veszítsék el szlovák állampolgárságukat egy másik ország állampolgárságának felvétele miatt, amennyiben legalább öt évre visszamenőleg rendelkeznek ott lakhellyel. Gyimesi György (OĽANO) parlamenti képviselő szerint azonban Čaputová “megerősítette, hogy mi magyarok másodrendű polgárai vagyunk Szlovákiának”.

Martin Stržinec, az államfő szóvivője szerint Čaputová nem talált alkotmányellenességre utaló jelet a módosításban. Azt azért érdemes kiemelni, hogy a módosított törvény maga azonban szöges ellentétben áll a szlovák alkotmánnyal, amely rögzíti, hogy szlovákiai állampolgár nem vesztheti el állampolgárságát, csak lemondhat róla.

Politikai nyomás miatt azonban az Alkotmánybíróság nyolc évvel ezelőtt “nem tudott” megállapítani a 2010-es törvény alkotmányosságát. Ezzel az ellentmondással az elnöki hivatal is tisztában van, és elég sajátosan próbálja áthidalni:

A törvénymódosítás kapcsán fontos különbséget tenni a mostani módosítás és a 2010-es állampolgársági törvény között. A jelenlegi módosítás enyhíti a 2010-es változás hatásait, amikor ellentmondásos módon gyorsított eljárásban vezettek be új módot az állampolgárság elvesztésére, és így szélesíti azon kivételek körét, amikor nem kerül sor az állampolgárság elvesztésére” – közölte az elnöki szóvivő.

A szlovák állampolgárságukat a módosítás értelmében azok a más állampolgárságot is felvevő személyek tarthatják meg, akiknek az illető állam területén engedélyezett, vagy nyilvántartott lakhelye van legalább öt évre visszamenőleg, és ezt okmányokkal is bizonyítani tudják. Az a kiskorú sem veszti el szlovák útlevelét, akinek egyik szülője szlovák állampolgár marad.

A módosítás lehetővé teszi, hogy az állampolgárságuktól megfosztott személyek az ötéves lakhely meglétét igazolva visszakaphatják szlovák útlevelüket.

A cseh állampolgároknak ezentúl nem kell bizonyítaniuk az államnyelv ismeretét, mikor igénylik a szlovák állampolgárságot, ez a kivétel minden 65 évnél idősebb, vagy szlovák nyelvvizsgával rendelkező igénylőre ugyanúgy vonatkozik.

A külföldön élő szlovákok, akik rendelkeznek bejelentett lakhellyel Szlovákiában, szintén egyszerűbben kapnak állampolgárságot: nem kell igazolniuk, hogy rendelkeznek legalább három éve bejelentett lakhellyel.

További változás, hogy a Belügyminisztérium hatáskört kap arra, hogy elkérje a kettős állampolgároktól a külföldi lakhelyről szóló okmányokat.

A szlovák állampolgársági törvényt 2010-ben Robert Fico első kormánya fogadta el válaszul a magyar kedvezményes honosításról szóló törvényre. Azóta sem sikerült a teljesen nyilvánvalóan alkotmányellenes változtatást törölni, és a 2010 előtti állapotot visszaállítani. A törvény célja ma is ugyanaz, mint korábban: megakadályozni, hogy a felvidéki magyarok tömegesen vegyék fel a magyar állampolgárságot. Azóta olyan érvek is elhangzottak elsősorban liberális politikusok szájából, miszerint a szlovákiai magyarok magyar állampolgárságát nem néznék jó szemmel a nyugati partnerek. Ennyit a szuverén szlovák jogállamról…

Forrás: Körkép.sk

Címlapkép: MTI/Pénzjegynyomda