A háborúra hivatkozva leállította az ammóniatermelését a Bige László által vezetett Nitrogénművek. A lépés hatására jelentősen megnőhetnek a termelési költségek a magyar mezőgazdaságban, tehát a baloldali oligarcha lépésével ismételten a magyar gazdák és fogyasztók jártak rosszul.

Bige korábban is megfenyegette már a magyar gazdákat, valamint 36 milliárdos kárt okozott nekik, de emellett arra van ideje és forrása, hogy 65 millióval támogassa Márki-Zay Péternek, Gyurcsány jelöltjének a kampányát.  A baloldali oligarcha szerdán bejelentette, beszünteti az ammónia termelését a drámaian megnövekedett gázárak miatt.

EZZEL ISMÉTELTEN A MAGYAR GAZDÁKAT HOZTA NAGYON NEHÉZ HELYZETBE, ÉS ÚJABB ÁREMELKEDÉST OKOZHAT A PIACON.

Bige egyébként már októberben úgy nyilatkozott, hogy a megnövekedett költségek miatt fontolgatja a gyártás leállítását.

Továbbra sem fizették ki a Bige Lászlóhoz köthető cégek a rájuk kiszabott rekordmagas, 11 milliárd forintos GVH-bírságot. A vállalatcsoportot tavaly kartellezés miatt marasztalta el a versenyhivatal, Bige László ugyanis piaci monopolhelyzetét kihasználva 36 milliárd forintos kárt okozhatott a gazdáknak. A vörösbáróként ismertté vált oligarcha a cégcsoport megnövekedett költségeire hivatkozva lassan három hónapja nem fizet – mintha ez felmentést adna a bírság alól, pláne akkor, amikor jóval nagyobb extrahasznot tett zsebre a gazdák megkárosításával.

Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag utánpótlása szempontjából meghatározó jelentőségű, a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével tovább gyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat.

A kartellezés mellett Bige László ellen októberben emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és vesztegetés vádja miatt. Az ügyészség szerint Bige visszaosztásos rendszerben értékesítette a műtrágyát, melyet saját üzemében leértékelt, majd teljes áron adott tovább.

A GYANÚ SZERINT BIGE CSAKNEM 800 MILLIÓ FORINT VESZTEGETÉSI PÉNZT KAPOTT, MELYET EGY KEDVEZMÉNYEZETT KERESKEDŐ ADOTT ÁT NEKI. 

Bige Lászlóra börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség, valamint vagyonelkobzást a vesztegetési pénzre.

A teljes cikket az Origon olvashatják.

Kép: MTI/Balázs Attila