Majnek Antal OFM nyugalmazott munkácsi megyéspüspök Kárpátalján maradt, hogy szolgáljon. A háborúban, bár fájóan sok magyar hagyta el Kárpátalját, úgy látja, még nagyobb szükség van arra, hogy ott segítsen. Március 8-án vele beszélgetett vele telefonon a Magyar Kurír munkatársa.

„Itt nem bombáznak, béke van. – mondta. Egész Ukrajnából jönnek ide menekültek; sokan Kárpátalján keresztül haladnak tovább Európába. Nekem egyelőre nem jutott eszembe, hogy Magyarországra költözzek. Mehetnék vissza a ferencesekhez, ezt nem is zárom ki. A háború előtt mondtam a provinciális atyának, hogy szívesen visszatérek, de egyelőre szeretnék itt segíteni, mert tudom, hogy kevés pap van.

Vannak olyan magyar falvak, ahonnan a lakosságnak már több mint a fele elmenekült, főleg a fiatalok és a családok. Az idősebbek maradtak. Nem is tudjuk még a pontos számokat.

Itt vagyok a Csap–Záhony határátkelő közelében, a harmadik faluban, Ráton. Volt itt egy üres plébánia, amit felújítottak nekem. Innen járok segíteni, nagyböjti lelkigyakorlatokat tartani, amíg béke lesz, és lehet utazni. A kis falunkba is rengeteg menekült érkezett. Négy árvaházunk, gyermekotthonunk működik itt, minden közösségi házunkba befogadtuk őket. Azok, akik kinőttek a gyermekotthonból, elmentek Magyarországra tanulni – most már különösen nem fognak visszaköltözni Kárpátaljára. A gyermekrehabilitációs központban az összes vendégszoba foglalt.

Imádkozunk, mindannyian naponta bekapcsolódunk az irgalmasság rózsafüzérébe, amit egész egyházmegyénkben, egész Ukrajnában, sőt talán már az egész világon imádkoznak a békéért, és a szentmiséken is.

Sokan összecsomagoltak; ha baj volna, rögtön indulnak a határra. Magyarország felé mind az öt határátkelő működik éjjel-nappal. Az első napokban rengetegen lépték át a határt. Sokan menekültek gyalog, most inkább vonattal.

Az emberektől hallottunk rémtörténeteket is. Például egy fiatal párnak szombaton volt az esküvője, csütörtök hajnalban kirobbant a háború. Másnap elsők között érte a házukat bombatalálat, még az óvóhely is beszakadt. Az ifjú házaspár Kijevből két testvérükkel érkezett ide harmincórányi utazás után. Kétszer-háromszor annyi ideig tartott az út, mint máskor, olyan sokan voltak, hiszen a többi városból is menekülnek Románia, Moldova, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország felé.

Főleg a nagyvárosokban, Ungváron, Munkácson van most sok ukrán menekült. A karitászunk nagyon szépen segít nekik. Az eddigi létszám többszörösére főznek most ingyen ebédet. A többi városban is osztják a Magyarországról érkezett segélyeket a menekülőknek. A híveink is szívesen segítenek. Egyre többen engedik be a saját házukba is az embereket.

Akik itthon maradtak, nagyon szépen vizsgáznak az irgalmas szeretetből.

Nálunk a gyerekek is jó helyre találtak, mert a mi árváink között is van bőven ukrán nyelvű vagy ukrán családból származó. Az udvaron együtt fociznak, jó látni, milyen gyorsan befogadták őket. A magyar és az ukrán gyerekek mindig megtalálták a közös hangot.

Eddig is hallottunk háborúkról, melyek Afrikában és más távoli helyeken zajlottak, de ez most már annyira közel van, hogy az ember elkezd arra gondolni, hogy a fejünk felett is megjelenhetnek a halált hozó repülőgépek. És ha ne adj Isten, világháborúvá fog növekedni ez a háború? Bizony, ezt csak az állíthatja meg, ha megtérünk a béke Istenéhez, akinek Betlehem fölött énekeltek az angyalok. Az Úr Jézus békét hozott a földre. Aki ezt elfogadja, annak a fejében, szívében máris béke lesz, és ha ezek az emberek összefognak, akkor igaz lesz a próféta gyönyörű jövendölése, hogy boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene.

Forrás, kiemelt kép és teljes interjú: Magyar Kurír